Mozart-ritkaság az Erkel színpadán

Színpad

2004. szeptember 19-én, este 7 órai kezdettel mutatja be az Operaház OperaStúdiója az Erkel Színház színpadterében Wolfgang Amadeus Mozart 1775-ben írt háromfelvonásos operáját, Az álruhás kertészlányt (az olasz eredeti címe: La finta giardiniera).

A művet két részben, olasz nyelven (magyar feliratokkal), Oberfrank Géza vezényletével és Kerényi Mihály rendezésében láthatja a közönség.

Az ifjú Mozart nyolcadik operáját, Az álruhás kertészlányt 1775-ben mutatták be Münchenben, csaknem egy időben a szerző 19. születésnapjával. A mű Giuseppe Petrosellini olasz nyelvű szövegére íródott. Bár öt évre rá megszületett a darab német nyelvű változata is, mi mégis az első, az olasz verzió mellett döntöttünk, némi rövidítéssel; az eredeti három felvonás helyett két felvonásban játsszák a művet. Ha a szöveg még el is marad az érett operák Da Ponte által is fényezett virtuóz verselésétől és zseniális dramaturgiájától, a zene már igazi Mozart. Csupa szín, ötlet, szépség és tehetség, áradó fiatalság.