Műfaj-orgia a Trafóban

Színpad

(MTI) - A művész elmondta: a színház a rituálé maga, "egy már-már szakrális dolog". Wayn Traub szerint ezért is állít darabjai középpontjába bibliai témákat, illetve alakokat. Nem egy az egyben dolgozza fel a Biblia eseményeit, hanem a saját stílusában, számos modern elemet hozzáadva nyúl a témához. "A film, a tánc, a zene és a színház egyedi ötvözete jellemzi a darabjaimat, amelyekben a Biblia és a popkultúra ikonjai egyaránt megtalálhatóak" - fogalmazott a flamand színház fenegyereke.

 
Wayn Traub azt mondta, darabjai mindig mélyen személyesek, több önéletrajzi elem is található bennük, de - mint megjegyezte - éppen a személyességüktől és az ebből eredő őszinteségüktől univerzálisak. "Elsősorban nem szórakoztatni akarom az embereket, hanem kinyitni a szemüket. Célom az, hogy az egyszerre több síkon futó, igen komplex előadásaim hatására elgondolkodjanak a világról és önmagukról" - emelte ki Wayn Traub.
 
A rendező, aki színházi előadásit filmvetítésekkel kombinálja, elmondta, hogy filmes múltja nagyban kihat színházi munkájára, ezért nem hagyományos színházat akar csinálni, hanem valamit, ami mind technikájában, mind mondanivalójában szétfeszíti az ismert kereteket. "Tudomásom szerint csak én kombinálom így a színházat a mozival, bár más színházi rendezők is vannak, akik vetítenek filmet az előadásaik közben. Náluk azonban a film csak háttérfunkciót tölt be, egyszerű vizuális elem, ezzel szemben nálam a film és az általam előadott performansz kiegészíti egymást, egységet alkot" - tette hozzá.
 
Wayn Traub - akinek előadásait megfogalmazása szerint a nézők vagy imádják, vagy utálják - legfrissebb darabjával érkezett Magyarországra: a Maria-Magdalenát antwerpeni ősbemutatója után elsőként a magyar közönség láthatja.
 
A Wayn Wash trilógia befejező darabja napjaink agressziójának, felfokozott tempójának, vad éjszakai életének témáit járja körül, bemutatva a csalást, a csábítást, a félelmet, a romlást, valamint a szépség utáni vágyakozást. A színpad hátterében három vásznon peregnek a nagyrészt Kínában forgatott film képei, a mintegy 60 táncos és színész között Csipo Csao (Zhibo Zhao), Kína egyik leghíresebb táncosnője, valamint Gabriel Rios belga énekes is felbukkan.
 
A színpadon Wayn Traub egyszemélyes előadása látható: a színész-rendező egy papot játszik, aki arra kéri Mária Magdalénát, jöjjön vissza a földre és rombolja le világunkat. A katolicizmust az erotikával, a pszichoanalízissel, a giccsel, a rituális színházzal és a modern kultúra termékeivel vegyítő darab európai turnéja egyik első állomásaként pénteken és szombaton lesz látható a Trafóban.