Múlt és jövő a Hevesi Sándor Színházban

Színpad


FIMA_Zalaegerszegi_HevesiSandorSzinhaz_20080502_2.jpg
A Hevesi Sándor Színház

(MTI) - A teátrum vezetője eredményesnek értékelte az elmúlt évadot. Mint elmondta, az előadások nézettsége 97,5 százalékos volt, öt új darabot mutattak be, a társulat 203 előadást tartott. A színháznak több mint 66 ezer nézője volt, a közönség 8 ezer bérletet váltott. Értékelése szerint az előadások színvonalasak voltak, amit a szakma is elismert: Kiss Ernő Jászai-díjat, Szegezdi Róbert pedig Gábor Miklós-díjat vehetett át.

 
A bizonytalanság miatt azonban az elmúlt évad nehéz időszakot jelentett a társulat számára - jegyezte meg Szabó József. Kifejtette: sokáig abban a tudatban voltak, hogy Bagó Bertalan nem folytathatja művészeti vezetőként a munkáját (ez aztán másképp alakult), a színház igazgatója, Stefán Gábor pedig "hirtelen ötlettől vezérelve" márciusban lemondott igazgatói posztjáról.
 
Stefán Gábor 12 éves munkáját méltatva Szabó József kiemelte: igazgatása alatt 108 bemutatót láthatott a közönség, volt olyan évad, amikor 13 új darabot állítottak színpadra. A társulat négy alkalommal kapott meghívást a Pécsi Országos Színházi Találkozóra, idén júniusban Shakespeare Hamlet című drámáját mutatják be ott.
 
A következő évadban "nyugalmat" szeretne a színházban Bagó Bertalan, olyan helyet, ahol mindenki biztonságban érzi magát. A vélt vagy valós sérelmeket el kell felejteni, hogy együtt tudjunk dolgozni - fogalmazott a művészeti vezető. Hozzátette, hogy az elmúlt évad zalaegerszegi előadásainak színvonala az országos átlag felett volt.
 
A következő évad műsorterve már összeállt, de az alkotók összetétele még nem végleges. A nagyszínpadon Lionel Bart Olivér című musicalét, Georges Feydeau A hülyéje című bohózatát és Gogol A revizor című drámáját láthatja a felnőtt közönség, a gyermekek pedig Szabó Magda Sziget-kék című mesejátékának színpadi változatát. Bemutatnak egy Klasszikus Kacsóh Pongrác daljátékot - a János vitézt - is, valamint Gádor Béla és Tasnádi István Othello Gyulaházán című vígjátékát.
 
Idén két stúdiószínházi előadást terveznek a Keresztury Művelődési Házban; ősszel Füst Milán Boldogtalanok című drámáját, tavasszal pedig Bereményi Géza Apacsok című darabját láthatja a közönség a szerző rendezésében.
 
Szabó József az évad feléig látja el a vezetői feladatokat, a fenntartó - a zalaegerszegi önkormányzat - pályázat útján várhatóan jövő február elsején a választja meg az új igazgatót.