Múltba teleportál a Weöres Sándor Színház

Színpad

Szórakoztató, zenés időutazással lép ki a frissen alapított szombathelyi színház a közönség elé. A szokatlan című darab (9700 Szombathely irányítószáma) szövegkönyvének alapját a színészek improvizációi, valamint korabeli dokumentumok és eredeti közgyűlési aranyköpések adták. Ezeket "gyúrta" Egressy Zoltán színdarabbá.

 
A színre vitt történet szerint egy időgép segíti az utazást a múltba, aminek célja, hogy a társulat tagjai összegyűjtsék a kétezer éves város hajdan élt nagyjaitól az új kőszínház felépítéséhez szükséges pénzadományokat. A nyitó előadásban a színház teljes társulata színre lép, kiegészülve a Nyugat-magyarországi Egyetem színházművészeti tanszékének hallgatóival és meghívott zenészekkel.
 
A rendező Dömötör Tamás mellett az előadás alkotói: Duró Győző dramaturg, Bodor Johanna és Gyöngyösi Tamás koreográfus, Mészáros Tibor díszlet-, valamint Kárpáti Enikő jelmeztervező. A zenét Benkő László szerezte.