Mundruczó Frankenstein-terve a belgrádi színházi fesztiválon

Színpad

(MTI) - A magyar színdarabot - amelyet különleges helyszínen, egy valamikori étterem helyén fognak színre vinni Belgrádban - 2007 októberében mutatták be a Bárka Színházban. Az abból készült filmet (Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv), amely szerepelt az idei cannes-i fesztivál versenyprogramjában, a múlt héten kezdték vetíteni a magyarországi mozik.

   
A patinás belgrádi színházi ünnep további külföldi résztvevője két belgiumi, továbbá egy-egy olasz, német, orosz, lengyel és szlovén társulat. A Natasa Rajkovic horvát drámaíró és rendező által vezetett nemzetközi zsűri az ő produkcióikból választja ki a fődíjas előadást, és egy különdíjat is kiosztanak.
   
Az előadások után a hagyományoknak megfelelően ezúttal is lesz beszélgetés az alkotókkal elismert színházi szakemberek részvételével; ezeket a programokat Milena Bogavac drámaíró fogja vezetni.
   
Az idei BITEF-et Anton Csehovnak szentelik, a Nobel-díjas orosz író születésének 150. évfordulója alkalmából. A német társulat a Ványa bácsit adja elő; a darab a tavaly elhunyt Jürgen Gosch rendezésében az év előadása volt 2008-ban Németországban. Az orosz meghívott, a moszkvai Okolo színház társulata a Három nővért mutatja be, és lesz egy pódiumbeszélgetés is Csehov a XXI. században címmel.
   
A központi versenyprogramot számos kísérőprogram színesíti; ezek közül immár hagyományos a Show case elnevezésű, kizárólag szerbiai társulatok előadásaiból álló sorozat, a Polifonija című matinéprogram, valamint a A BITEF filmen című vetítések, de lesz fotókiállítás és plakátkiállítás is.
   
A szerb sajtó megírta, és a fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón is kitértek rá, hogy akárcsak tavaly, idén is majdnem meghiúsult pénzhiány miatt a rendezvény. Végül a kulturális minisztérium jobban a zsebébe nyúlt, így a tavalyihoz hasonlóan szűkös költségvetéssel, de létrejöhetett a fesztivál, amelyen négy éve a Krétakör nyerte el a nagydíjat Siráj című előadással, és ahol korábban a Katona József Színház is kétszer diadalmaskodott a mindig kivételesen erős mezőnyben.