Műszaki vizsgálat a Vörösmarty Színház kivitelezési hibái miatt

Színpad

 A Vörösmarty Színház

(MTI) - A vizsgálatot a színház jelzése alapján a város jegyzője rendelte el, ugyanis felmerült, hogy a 4, 5 milliárd forintos költséggel elvégzett felújításnál eltérhettek a kiviteli tervtől - mondta sajtótájékoztatóján Orosz István, a városi szolgáltatások bizottságának elnöke. A vizsgálat során választ keresnek arra is, hogy az önkormányzattól engedélyezte-e valaki az eltérést a tervektől, vagy a közelmúltban csődöt jelentő kivitelező cég tért el attól.

 
 
A bizottsági elnök tájékoztatása szerint a teátrumban a nem megfelelően elvégzett szigetelés, a feltörő talajvíz miatt vizesedési problémák vannak, több helyen mállik a vakolat. Továbbá nem megoldott a próbaszínpad klimatizálása, s az épület egyik bejáratánál balesetveszély miatt le kellett zárni a lépcsőt.
 
A vizsgálat elvégzésére külső műszaki szakértőt kértek fel, aki várhatóan szeptemberre végez a munkával.