A díjat Szakonyi Károly Kossuth-díjas író, a Domján Edit Alapítvány kuratóriumának elnöke adta át a művésznőnek az egri színházban Parti Nagy Lajos: Ibusár című drámája monodráma-változatának előadása előtt.
Nádasy Erika az 1986 és 1992 közötti éveket a kecskeméti Katona József Színháznál töltötte, a következő évadban a Békés megyei Jókai Színházhoz szerződött, 1993 óta az egri Gárdonyi Géza Színház tagja.
A színésznő erősségének sokoldalúságát tartják a kritikusok, azt, hogy a drámától a komédiáig, a prózai szerepektől a musicalig a színjátszás minden területén képes színvonalas játékával bármikor elvarázsolni a közönséget.
Nádasy Erika kétszer lett az évad színésznője Egerben, 2000-ben az Edit Piaf életéről szóló önálló estjével vívta ki ezt az elismerést. Az idén Parti Nagy Lajos: Ibusár című monodrámájának előadásával nyerte el a közönség és a szakma elismerését, a művet maga a szerző írta át egyszemélyes darabbá. Az előadás során Nádasy Erika egy tucat karaktert formál meg egyedül a színpadon.
A Domján Edit-díjat 1991-ben alapították azzal a céllal, hogy megőrizzék Domján Edit emlékét. Az elismerést fiatal, tehetséges, vidéken játszó színésznők kaphatják meg, a díjat minden évben decemberben adják át.
William Shakespeare A téli rege című színművét fordította újra Várady Szabolcs. Így kerül Máté Gábor rendezésében az egri Gárdonyi Géza Színház színpadára A Tél meséje, melyet december 15-én mutat be a társulat. Az előadás díszleteit Horgas Péter, jelmezeit Nagy Fruzsina tervezte. A főszerepet Görög László és Bozó Andrea játssza. pcs
Tartalom:
Két ország. Szicília és Csehország.
Két király, Leontés és Polixenés.
Leontés, a szicíliai király magányos ember.
Környezetét mintha egy speciális szemüvegen keresztül látná, torzan és hamisan: megvádolja feleségét, Hermionét, hogy az megcsalja őt ? épp ifjúkori barátjával, Polixenésszel és börtönbe veti az állapotos asszonyt.
A rögeszmés királyt még Apollo jóslata sem tudja meggyőzni képzetei hamisságáról, és az őrjöngő Leontés újszülött kislányát is képes sorsára hagyatni a pusztaságban?
Csak a szörnyű hír ébreszti rá végzetes tévedésére: felesége és kisfia belehaltak a bánatba és a szégyenbe.
Polixenés a cseh király, tizenhat év múlva álruhában saját fiát lesi udvarlás közben, s mivel Florizel a pásztorlánynak hitt Perditába szerelmes, ki is tagadja gyermekét.
Az idő kegyetlenül múlik, elszáll mindenki fölött, és mire a bűnöket megbánni, és javítani lehetne, Leontés és Polixenés már a környezetüket sem érdeklő, keserű, makacs öregekké válnak?
A Tél meséjében ott az ?Idő?, mint a Csongor és Tündében a rejtélyes Éj.
De ki az tehát? Egy öregember? Vagy inkább asszony? De milyen? Egy fiatal? Egy jó negyvenes? Vagy egy idősebb? Vagy hárman vannak? Egy kislány, a negyvenes, és egy ráncos együtt? Vagy nem is egy szereplő, hanem a díszlet? Vagy a jelmezek lesznek egyre elhasználtabbak? Van az Időnek egyáltalán kora?
A darab végén Leontés és már felnőtt lánya, Perdita egymásra ismernek, egy rejtélyes kőszobor megöregszik, felnő egy generáció, észrevétlenül repül el tizenhat év?
A tél meséje akár velünk is történhet. Akár a mi mesénk, a mi életünk is lehetne.
Mert ahogy Shakespeare alakjai a színpadon, úgy mi is megszületünk, felnövünk, és megöregszünk.
Az elmúlt éveket nem hozhatja vissza semmi.
Sem a színpadon, sem az életben.
