Nagy ágy lesz az Ódryból

Színpad

 
A Presznyakov testvérek 2003-ban Londonban született darabját a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházában mutatják be először Magyarországon április 2-án. Az Ódry szellemiségétől nem áll messze a kísérletezés, útkeresés, sőt bizonyos értelemben feladata is, hiszen ez a színházrendező és színművész szakos hallgatók első, bemutatkozó terepe. Az Ágytörténetek című előadásban a IV. éves színművész szakos hallgatókat lehet majd látni ? ez egyébként az első olyan évfolyam, amely öt éves képzést kap, vagyis idén nincs végzős színész osztály az egyetemen.
 
A produkció rendezője Dömötör András, a ?Máté Gábor-osztály? társ-osztályfőnöke. A Presznyakov fivérek alig több mint tíz éve írták meg első darabjukat a jekatyerinburgi egyetemi színjátszó körben. Olyan színházat szerettek volna látni és csinálni, ami nekik, fiataloknak szól. Mára ők lettek Csehov után a legtöbbet játszott orosz szerzők. A moszkvai Művész Színház külön Presznyakov-fesztivált rendezett, hogy bemutassa a szerzőpáros Európa-szerte játszott műveit. Oleg és Vlagyimir a világot járva, mindig más városban letelepedve írja műveit. Jelenleg Budapesten élnek.
 
A darab egy jelenetfüzér. Hat szoba. Hat ágy. Hat pár. Alkalmi és állandó partnerek. Öregek és fiatalok. Nő nővel, nő férfival, férfi férfival stb. Sok szó esik Istenről.
 
A bemutató április 2-án 19 órakor lesz a Padláson. Az előadást csak tizennyolc éven felülieknek ajánlják.