Nagynyavalya és Börtönnapló a Figura Stúdió Színházban

Színpad


bortonnaplo_farkasibolya.jpg
Farkas Ibolya
 
Béres László rendezésében a `89-es rendszerváltás és az azt követő időszak témája a gegek és a revü keveredésében jelenik meg zenés politikai moralizálásként.
 
A Nagynyavalya története Viharoson, egy mindentől elszigetelt helységben játszódik, ahova a külvilág hírei is csak nehezen jutnak el. Pedig a közösség igyekszik, hogy a párt diktálta szabályoknak megfeleljen, de mire a gyűlések is eredményre vezetnének (legalább a villanykérdést meg kell oldani), addigra megérkezik a szabadság híre Angliából...
 
Az előadás azért is fontos a Figura Stúdió Színház idei, jubileumi évadában, mert a szöveg írója, Török Zoltán is a színház alapító tagjai közé tartozik, a Nagynyavalya az első színdarab, amit írt.
 
A két nappal később, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadásában látható Börtönnapló című darabot Fedák Sári: Te csak most aludjál Liliom című, a Magyar Ház Kiadónál megjelent emlékirata alapján szerkesztett és állított színpadra Farkas Ibolya. Az ünnepelt primadonna kalandos életútját idéző produkció zeneszerzője Csíky Csaba, díszlet- és jelmeztervezője Szabó Annamária. Zenészek: Makkai István és Kováts István. Farkas Ibolya művésznő az emlékiratok alapján összeállított Börtönnapló című egyéni műsornak egyszemélyben előadója és rendezője is.
 
Fedák Sári a XX. század első évtizedeinek egyik legnagyobb hatású operettprimadonnája volt. Nem elsősorban szépségével, énektudásával, hanem mindenekelőtt kisugárzásával, a belőle mindig áradó életerővel hódított. Olyan írói nagyságok, mint Ady Endre vagy Németh László rajongtak érte. Kalandos-regényes életútjáról két könyvben vall. Első önéletrajzi beszámolóját Útközben címen 1929-ben publikálta, míg a börtönéveit megörökítő Te csak most aludjál Liliom című emlékiratát kiszabadulása után, nyáregyházi magányában rögzítette. A kézirat a művésznő Caracasban élő rokonaitól került a Magyar Ház Kiadóhoz, ahol 2009-ben jelent meg nyomtatásban.