Nagyváradon a nézők is a színpadon ülnek

Színpad

(MTI) - Karetka Adalbert, a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának irodalmi titkára elmondta, hogy az előadások nagy részét eleve ennek tudatában rendezték. A hely szűkössége a darabok kiválasztásnak is korlátokat szabott, ezért módosítani is kellett az eredeti elképzeléseken.
 
 
A színház e kényelmetlenségek ellenére is tartani akarja magát saját művészi szempontjaihoz. "A hagyományokat nem felrúgva próbálunk minél szélesebb rétegeket a színházba csalogatni" - mondta Dimény Levente társulatvezető, jelezve, hogy elismert rendezőket akarnak meghívni, akik a próbafolyamatok elején vagy azokkal párhuzamosan workshopokat tartanak.
 

anconaiszerelmesek_szigligetitarsulat-nagyvaradiallamiszinhaz.jpg
A Szigligeti Társulat Anconai szerelmesek előadása
 
Az évad első bemutatóját szeptember végén tartják, Bernard Pomerance Elefántember című darabját Russel Boyce skót rendező vitte színre. Goldoni A kávéház című vígjátékát Anca Bradu rendezi, aki az elmúlt évadban is a színháznál dolgozott. A közönség a Moravetz-Venczel szerzőpáros által jegyzett musicalt, az Ali baba és/vagy negyven rablót is láthatja Vadas László rendezésében.
 
Szilveszterkor játsszák a Képzeld, beteg című előadást, melyet a rendező, Árkosi Árpád "zenés-táncos pszichodrámaként" határozott meg. Az előadás a rendezőnek és a társulat tagjainak ötletei alapján áll össze - jegyezte meg Karetka Adalbert
 
Az új évet Parti Nagy Lajos Mauzóleum című darabjával kezdik, a produkciót Szabó K. István rendezésében láthatja a közönség, majd Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című színművét viszi színre Zakariás Zalán. Emellett a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vendégjátékaként láthatják a nagyváradiak A brémai muzsikusok című előadást.