?A Nagyvárosi ikonok titkokkal teli, talányos mű. Nincs könnyen kipattintható zárja. Nem adja előzékenyen a mondanivaló egymondatos megfejthetőségét. Ahol Horváth Csaba gondolkodása jár, nem szavakba ölthető: csak eltáncolható. A falakkal körülzárt bezártság szabadsága. A belső titkai, amint (ironikusan) megfelelni igyekeznek a nyilvánosságnak. A partner nélküli szexus mindenhatósága. És a Művész (vagy az Ember) önmaga keresése . " (Molnár Gál Péter: Horváth Csaba táncol - www.szinhaz.hu)
?Zavarba ejtő a belső szabadság, amellyel Horváth Csaba vállalt témájához közelít. Mert Pilinszkyről van szó, az immár klasszicizálódott költőről, akinek Nagyvárosi ikonok című versvonulata talán különös erővel hatott a koreográfusra, hiszen szólóestjének élére is ezt választotta. Mégis, alkotói-előadói autonómiája révén mellérendeltként társul a poétához, így nincs sok értelme a bizonytalan utalások vagy sejtett azonosságok után tapogatni; Horváth darabja ? már csak választott matériája okán is ? másfelé visz, másfelé teljesedik ki, ám közben a Pilinszky-sorok valahogy beleágyazódnak a műbe, finoman beleszövődnek, visszavonhatatlanul. (?) Bonyolult, sokrétegű színpadi művé lett a Nagyvárosi ikonok, s talán soha sem lehet egészen kész, hiszen nem történetet mesél, nincs kronológiája, az idő fogalma is értelmét veszti, lényege, úgy tűnik, a töredezettség, s e töredezettségben a végpontok nélküli emberi létezés. A felfüggesztett lét állapota. ?A világ tenyerébe kalapált
szeg? abszurd s egyben magasztos fogsága. Valahogy ez a fogságállapot dereng a képekben, még a szárnyalás ritka pillanataiban is ott reked valamilyen súly, amely emlékeztet a szabadság viszonylagosságára, vagyis Pilinszky szavával kreatúra-voltunk meghatározottságaira. Ebben a világban köröz az alkotó-előadó is, és bármerre lép, csak kérdés születhet, válasz nem. Az ?előrehaladás" külső képzetét feladva pedig az elmozdulások lírai módon a belső tájakra tevődnek át, s immár e szabályokkal kevésbé körülírható világban öntörvényeik szerint éledhetnek fel a produkció elemei is. Itt fordul egymásba az ikon fogalmának eredeti és modern értelmezése, itt oldódnak össze az előadó szerepváltásai, a hirtelen megtorpanások és nekilódulások, a színi és magánemberi megnyilatkozások váratlan fordulatai is. Vagyis paradox módon a fogságállapot egyfajta koreografikus szabadságban rajzolódik meg." (Péter Márta: Mikor a bárány elkiáltja magát)
Lábán díj 2006
Közép-Európa Táncszínház: Nagyvárosi ikonok
Hommage ? Pilinszky János
Jelmez: Benedek Mari
Fény: Kovács József
Zene: kortárs zenei montázs
Film: Buvári Tamás
Szereplők:
Szűcs Elemér, Blaskó Borbála
Táncolja: Horváth Csaba
Közreműködik: Blaskó Borbála
Rendező-koreográfus: Horváth Csaba
Előadás: 2006. május 6. 20:30h
Támogatónk: Budapest Gyógyfürdő és Hévizei Rt., NKA, NKÖM
fotó: Bege Nóra, Dusa Gábor
forrás:Trafó