Négyen pályáznak Zalaegerszegen

Színpad

 A Hevesi Sándor Színház

(MTI) - Az intézményt fenntartó közgyűlés kulturális bizottságának felhívására pályázatot nyújtott be Besenczi Árpád, a József Attila Színház Jászai-díjas, nívódíjas művésze és Tóth Gergely, a Budapest Balett ügyvezető igazgatója. Megpályázta a posztot Falussy Lilla, aki 2003 és 2005 között dramaturgként dolgozott a zalaegerszegi színházban, valamint Tucsni András, a teátrum jelenlegi irodalmi vezetője is, aki 1982-óta tagja a társulatnak.

   
A pályázókat december 2-án hallgatja meg a bíráló bizottság. Az Előadóművészeti Tanács négy tagot - Balikó Tamást, a pécsi Nemzeti Színház igazgatóját; Szikora János rendezőt; Vajda Mártát, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkárát és Csikós Sándort, a debreceni színház művészét - delegált a bizottságba. A szakmai bizottság tagja lesz Gyimesi Endre, Zalaegerszeg polgármestere és Gyutai Csaba kulturális ügyekért felelős alpolgármester.
   
A végleges döntést várhatóan december 17-én hozza meg a zalaegerszegi közgyűlés. Az új igazgató 2010. február elsejétől látja majd el a feladatát, megbízása öt esztendőre szól.
   
A színház volt igazgatója, Stefán Gábor ez év márciusában mondott le posztjáról. Az intézmény munkáját azóta Szabó József gazdasági igazgató irányítja. Stefán Gábor 1983 óta tagja a zalaegerszegi színház társulatának