Nehezményezik Nemcsák Károly kinevezését

Színpad


nemcsakkarolyx.jpg
Nemcsák Károly

(MTI) - A Magyar Színházi Társaság az ügy kapcsán levélben fordult pénteken Tarlós István főpolgármesterhez. Mint írják, nem a nyertes pályázó személye ellen van kifogásuk - bár az ő pályázata a szakmai kuratórium többsége által támogatott Horgas Péter dolgozatával ellentétben nem nyilvános -, hanem azt nehezményezik, hogy a meggyőző arányú, szakmai indokokkal alátámasztott ajánlás ellenére a fenntartó más döntést hozott.
    

A testület levelében kitér arra is, hogy a főváros által közzétett indoklást nem tartják elégségesnek a szakmai érvek felülírására.
    
A Főpolgármesteri Hivatal Nemcsák Károly augusztus 1-jei kinevezése kapcsán csütörtökön azt írta: "a szakmai bizottság két személyt, Horgas Pétert és Nemcsák Károlyt javasolta a poszt betöltésére. A főpolgármester a szakmai szempontok tiszteletben tartása mellett a pályázatában a színház hosszú távú, zavartalan működtetésére nagyobb garanciát nyújtó kandidálót nevezi ki, mivel a jelenlegi anyagi feltételekkel a teátrum az ő elképzelései alapján működtethető".