Nem bújhatsz el!

A helyzet ugyanis az, hogy a szorongató félelem folyamatos. Már ha valaki elég naiv lelkű és még nem szokott hozzá szétaszott belű félhalott testek látványához.
A történet persze meglehetősen egyszerű. Van egy gonosz, aki huszonvalahány évente egyszer felébred és bizony ritka nagy éberségében emberi szervekre vágyik. Már amelyiknek megtetszik az "illata". És egyébként pocsékul vezet. Legalábbis fogalma sincs a záróvonal jelentőségéről. Különösen akkor nem, amikor éppen autósüldözésre adja a fejét.

Persze az is meglehet, hogy ez az egész tényleg vicces. Hogy megmosolyogtató az elpusztíthatatlan gyilkos, akit azért nem lehet elütni tizenötödszörre sem, mert már túl sok szívet fogyasztott el az évek során. Ami azért kicsit mókás magyarázatnak tűnik. Az egészen biztos azonban, hogy a horrorfilmek minden kötelező eleme megtalálható az alkotásban megspékelve egy olyasféle groteszk módon tényleg humoros végkifejlettel, amire azért nem számítottam.

Victor Salva rendezőnek talán egy egyéb értelmezésekben is emlegethető alkotása volt már. A hófehér bőrű fiúról szóló Arc című film, mely nem csupán az elsőrendű érzékekre hatott. A többi viszont keményen horrorszagú volt, mint e munkája is. És mint ahogyan első mozijában, most is feltűnt az executive producerek listáján Francis Ford Coppola, aki korábban már egy fesztiválon zsűritagként is első helyezést adott Salva egy korai horrorjának. A támogatás tehát adott és nem is akárhonnan.
Végül is a műfajban, ha nem is korszakalkotót, de elfogadható minőségűt alkotott. Nem kevésbé említésre méltó egyik főszereplője, Justin Long sem, aki Darryt, az egyik rémisztő kalandba keveredő tinit alakítja. A nem annyira bonyolult karakterből kihozza a lehető legtöbbet és bármilyen röhejesen is hangzik, hitelesen dermed meg a félelemtől. Sőt, Eileen Brennan a sokmacskás öregasszony és Patricia Belcher a bohókás médium szerepében is eredeti karakter.
Salva maszkmesterét is "mesterien" választotta, ugyanis az a Brian Penikas változtatta át az embert hátborzongató lénnyé, aki a Selyemgubó, az Aliens és a Maszk című filmekben is kiválóan teljesített.

Összességében már csak az a sajnálatos, hogy a kedvesen fülbemászó Jeepers Creepers című hetvenes éveket idéző címadó dalról most már többször jut majd eszembe a zöldszemű szörnyeteg, mint mondjuk egy táncparketten való kellemes ringatózás. De legyen ez a legkisebb bajom.