Nem lesz májusban Arcusfest

Színpad

(MTI) - "A 13 regisztrált nemzetiség színházi eredményeit immár hét éve az Arcusfest (...) összegzi, mely a kisebbségi társulatok többsége számára a közönség szélesebb rétegeivel való találkozás lehetőségét biztosítja. Ebben a színházi évadban a találkozó megtartását a jelenlegi kulturális kormányzat elutasította" - fogalmaz a közlemény.

 
Mint a szövetség elnöke, Gergely László elmondta, a szervezők két nappal ezelőtt kaptak postán egy minisztériumi tájékoztatót, amelyben az oktatási és kulturális tárca közölte: a 2010-es költségvetési tervezet jelenlegi szakaszában nem látnak lehetőséget a fesztivál támogatására.
 
Az MNSZSZ vezetője szerint egy ideje sejteni lehetett, hogy kormányzati szerepvállalás hiányában veszélybe kerülhet az Arcusfest megrendezése, ismételt kérdéseik és beadványaik ellenére azonban csak szerdán kaptak erről hivatalos értesítést. "Ez volt az a pont, ahol a színházi szövetségnek meg kell szólalnia, mert ez nem csupán szakmai, hanem nemzetiségpolitikai kérdés is" - reagált a döntésre rendező.
   
A szarvasi teátrum művészeti vezetői posztját is betöltő Gergely László felidézte: eddig hét alkalommal rendezték meg az Arcusfestet, melynek idén a költségek csökkentése céljából a békési színház adott volna otthont. Mint a szövetség elnöke kiemelte, a fesztivál összköltségvetése mindössze 20-25 millió forint lenne, ez az összeg tartalmazná a fellépő színházak produkciós támogatását, az utazást, a szervezési és a reklámköltségeket is.
   
A nemzetiség színházak azonban nem képesek fedezni ezeket, hiszen többnyire önmagukat sem tudják fenntartani - jegyezte meg Gergely László. Mint fogalmazott: "ha kimarad egy nemzetiségi fesztivál, az nemcsak azt jelenti, hogy eggyel kevesebb van, hanem az a baj, hogy a nemzetiségi színházak zömének ez az egyetlen lehetőség, hogy új produkció létrehozására kapjanak támogatást, egyáltalán a saját munkájukat, szakmaiságukat megmérettessék".
  
Gergely László elmondása szerint az MNSZSZ nem mondott le az Arcusfest idei megrendezéséről: "csupán azt mondtuk, hogy jelen pillanatban ez a kormány alkalmatlan arra, hogy a nemzetiségek kulturális ügyei és egy ilyen kiemelt kulturális rendezvény mögé tudjon állni". A rendező azonban hozzátette, bíznak benne, hogy a következő kulturális kormányzat még 2010-ben megteremti az Arcusfest megrendezésének lehetőségét, így nem szakad meg a fesztivál hétéves hagyománya.