Nem szeretnék Besenczi Árpádot

Színpad


Bergyilkosabaratom_BesencziArpad_DKOKO20081009106.jpg
Besenczi Árpád

(MTI) - A nyílt levélben, amelyet pénteken késő este, A revizor című darab bemutatóját követően olvasott fel a közönség előtt Farkas Ignác színművész, felidézik, hogy a társulat a jelöltek meghallgatása után rendezett titkos szavazáson 95 százalékos többséggel Tucsni András jelenlegi irodalmi vezető elképzeléseit támogatta.

   
Ugyancsak Tucsni Andrást jelölte első helyen - 6:2 arányban - az előadóművészeti törvény előírásainak megfelelően felállított szakmai bizottság is, amely Besenczi Árpádnak, a József Attila Színház művészének pályázatát csak a második helyre sorolta.
   
Ennek ellenére a zalaegerszegi közgyűlés kulturális bizottsága, amely zárt ülésen tárgyalt a pályázatokról, Besenczi Árpád elképzeléseit látta meggyőzőbbnek.
   
A társulat álláspontja szerint a központi források folyamatos megnyirbálása, az országosan tapasztalható elszegényedés az elkövetkező két-három évben így is nehéz helyzetbe hozza az intézményt. "Óriási veszélyforrás ilyen periódusban vezetői tapasztalattal, belső támogatottsággal nem rendelkező személyeket állítani a város és a megye kulturális életét alapvetően és hosszú távon befolyásoló létesítmény élére. A Hevesi Sándor Színház nem eshet a vezetői tapasztalatlanságnak, a bizalom hiányának, egy minden ízében szakmaiatlan, politikai döntésnek áldozatául" - fogalmaz nyílt levelében a színház kollektívája. A közönség felállva és vastapssal fogadta a bejelentést.
   
A zalaegerszegi közgyűlés kulturális bizottsága idén szeptemberben írt ki pályázatot a Hevesi Sándor Színház igazgatói posztjának betöltésére. A felhívásra Besenczi Árpád, a József Attila Színház Jászai Mari-díjas, nívódíjas művésze, Tóth Gergely, a Budapest Balett ügyvezető igazgatója - aki később visszavonta pályázatát -, Falussy Lilla, aki 2003 és 2005 között dramaturgként dolgozott a zalaegerszegi színházban, valamint Tucsni András, a teátrum jelenlegi irodalmi vezetője jelentkezett, aki 1982 óta tagja a társulatnak.
   
A végső döntést a zalaegerszegi közgyűlés december 17-én, zárt ülésen hozza meg. Addig minden előadás előtt felolvassa egy-egy színművész a nyílt levelet.