A Némethy Zsuzsa-Nagy Csongor házaspár utazhat

Színpad

Agárdi Ilona színművész és Pethes György rendező hagyatékának jóvoltából a néhai művészházaspár végakaratának megfelelően a Magyar Színházi Társaság Pethes-Agárdi-díjat alapított.
 
Az alapító okirat értelmében a háromtagú kuratórium ? Gali László elnök, dr. Balogh Gábor és Csizmadia Tibor ? pályázatot ír ki szűkös anyagi körülmények között élő fiatal színészházaspárok részére külföldi nyaralásuk támogatására.
 
A meghirdetett pályázaton részt vehet minden olyan magyar színészházaspár, amelynek egyik tagja sem töltötte még be a pályázat benyújtásának határidejéig a harmincötödik életévét és mindkét házas fél igazolt módon valamely magyar nyelvű színház főfoglalkozású színésze.
 
A pályázatnak tartalmaznia kell az utazás tervezett célját, várható időpontját, időtartamát.
 
A 2010-ben kiadható összeg  1 millió Ft, melyet egy házaspár kaphat meg.
A végrendelet értelmében a kuratórium a döntést az érvényes pályázatok között sorsolással dönti el.
 

nagycsongorzsolt_nemethyzsuzsa_kombo.jpg
Nagy Csongor Zsolt és Némethy Zsuzsa

A díj idei nyertese a Némethy Zsuzsa-Nagy Csongor színészházaspár, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagjai.