A Nemzeti ősszel

Színpad

Idén is megrendezik (szeptember 19.) a hagyományos évadindító nyílt napokat nyílt próbákkal, kiállításmegnyitókkal, jelmezpróbával, zenés beszélgetéssel, kulisszajárással, koncertekkel, kedvezményes jegy- és bérletvásárlási lehetőséggel, jó idő esetén társasjátékkal és sportfoglalkozással.

 
A nyílt nap programjai közül a két kiállítást külön is figyelmet érdemel: a horvát Predrag Todorovic festőművész tárlata a Zikkurat Galériában nyílik majd, Szilvitzky Margit, Krajcsovics Éva és Várhelyi Tímea közös kiállítása pedig az Előcsarnokban, a Három nővér bemutatóhoz kapcsolódva.
 
?Amikor elkezdek dolgozni egy Csehov-darabon, meg kell találnom a drámai folytonosságot abban, ami mindig töredékesnek, végesnek, illogikusnak tűnik. Hogy megértsük a szöveg alatti rétegek híres csehovi szüneteit, csak abban bízhatunk, hogy a kapcsolatokból fakadó rejtett feszültségek vezetnek majd minket? ? mondja Andrei Şerban, aki szeptember 24-én mutatja be Csehov Három nővér című színművét Udvaros Dorottya, Schell Judit és Péterfy Bori főszereplésével. Andrej szerepében a társulathoz frissen szerződött Znamenák Istvánt láthatja a közönség.
 
Szeptember 26-án Faludy Györgyre emlékezik a színház. A Kossuth-díjas költő alakját barátai, tisztelői idézik meg egy zenés irodalmi est keretében. A kétórás emlékestet Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója rendezi, és Szőcs Géza kulturális államtitkár nyitja meg. A fellépő művészeket, többek mellett Hobót, Deák Bill Gyulát, Kubik Annát, Gerendás Pétert, Lukács Sándort, Székhelyi Józsefet, Molnár Piroskát, Palya Beát Tóth Ágnes, a Faludy-szavalóversenyt rendező tabi Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Rudnay Gyula Középiskolája és Szakiskolájának irodalomtanára konferálja fel.
 
Ismét utazik A jég! Mundruczó Kornél nagy sikerű, több fesztiválon díjnyertes rendezése ezúttal az oroszországi Permbe kapott meghívást. Az előadás a Texture Fesztiválon látható szeptember 27-én.
 
Október 2-án kerül sor az évad első magyar ősbemutatójára. Térey János: Jeremiás avagy Isten hidege című misztériumjátékát Valló Péter rendezi a Gobbi Hilda Színpadon. Térey János grandiózus Debrecen-misztériuma egy fordulóponthoz elérkezett férfi összegzése emberi kötődésekről, életről és halálról. A ?cívis utópia? főszereplője Jeremiás, a debreceni születésű, de már régóta Budapesten élő parlamenti képviselő. Megformálója László Zsolt.
 
Idén is folytatódik a Nemzeti11 elnevezésű jegyvásárlási akció. Október 11-én, hétfőn a Jegyirodában (Andrássy út 28.) 16.00-17.30-ig Péterfy Bori, a színház jegypénztárában 15.00-16.30-ig Tompos Kátya, 16.30-18 óráig a társulat egyik új tagja, Fehér Tibor várja az érdeklődő nézőket, vásárlókat.
 
Október 15-én és 16-án a Budapesti Őszi Fesztivál keretében vendégül látják a Schauspielhaus Graz és a Szputnyik Hajózási Társaság közös produkcióját. Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról című Peter Handke-művet Bodó Viktor rendezte. A 2009-ben Grazban bemutatott produkciót beválogatták az idei berlini Theatertreffen programjába, melynek szakmai zsűrije a tavalyi évad mintegy négyszáz német nyelvű produkciójából tízet hívott meg a színházi találkozóra.
 
A 2010/2011-es évadban is folytatódik a Nemzeti Színház együttműködése a Színházi Kritikusok Céhével. Idén azonban a nézők nem csak a Kritikus Óra (KO) című közönségtalálkozókon ? az évadban először az október 3-i Három nővér után, Csáki Judit kritikus vezetésével ? vehetnek részt, hanem elindítják a Kritikus Bevezető (KB) című, az előadásokat megelőző ?beavató? beszélgetéssorozatot is, melyet elsőként a Jeremiás avagy Isten hidege című misztériumjáték október 22-i előadása előtt 18.15-18.45-ig Kovács Dezső kritikus és a szerző, Térey János közreműködésével rendeznek meg a Gobbi Hilda Színpad előterében.
 
A szeptember 19-i nyílt nap részletes programja
14.00 ? 14.30 és 14.30 ? 15.00 Hegedül a kisegér - interaktív ismerkedés a hangszerekkel, ovisoknak és szüleiknek, az Óbudai Danubia Zenekar gyerekprogramja a Kaszás Attila Teremben
 
14.30 ? 15.30 Térey János: Jeremiás avagy Isten hidege című darabjának nyílt próbája Valló Péter rendezővel a Gobbi Hilda Színpadon
 
15.00 ? 16.00 Csehov: Három nővér című művének nyílt próbája Andrei Şerban rendezővel a Nagyszínpadon
 
15.00 ? 17.00 Gyerekfoglalkozás a Kaszás Attila Teremben a NOHA Stúdió munkatársának vezetésével
 
16.00 ? 17.30 Valami Amerika?- Válogatás Ira és George Gershwin, Cole Porter, Rida Johnson Young és más népszerű szerzők a 20'-as és 30'-as évek Amerikáját idéző dalaiból az Óbudai Danubia Zenekar előadásában a Gobbi Hilda Színpadon
 
16.15 ? 16.30 Az ?Évad nézője? díjátadó a Nagyszínpadon
 
17.00 ? 18.30 a Mohácsi-testvérekkel, Závada Pállal és Bella Mátéval Alföldi Róbert beszélget a Nagyszínpadon - zenél: Kovács Márton és a Szakértők. A beszélgetést az AEGON Magyarország Zrt. támogatja.
 
18.00 ? 19.00 Szövegösszemozgó próba Heiner Müller Kvartett című darabjából a Gobbi Hilda Színpadon. Közreműködik: Udvaros Dorottya, Gergye Krisztián. Vokál-kvartett: Szakács Ildikó, Dezső Sára, Philipp György, Mikecz Kornél. (Arra kérik a látogatókat, hogy a Veszedelmes viszonyok című regény/film kapcsán hozzák magukkal azokat a tárgyakat, amelyekre a mű hatására asszociálnak, és Gergye Krisztián koreográfus beépíti azokat az improvizációjába!)
 
18.30 ? 19.00 Három nővér ? Szilvitzky Margit, Krajcsovics Éva, Várhelyi Tímea kiállításának megnyitója az Előcsarnokban
 
19.30 ? 20.00 Predrag Todorovic, horvát képzőművész kiállításának megnyitója a Zikkurat Galériában
 
20.00 ? 21.00 Kulka János énekel Akarod vagy nem című nemrég megjelent cd-jéről a Gobbi Hilda Színpadon.
 
21.00 ? 22.30 Péterfy Bori & Love Band-koncert a Nagyszínpadon. A koncertre való biztos bejutást azoknak tudják garantálni ? a készlet erejéig ?, akik a nyílt napon a színház jegypénztárában bérletet vásárolnak vagy jegyet váltanak valamelyik előadásunkra!
 
Külső helyszínek:
 
14.00 ? 18.00 Jelmezpróba a színház előtt felállított sátorban
 
14.00 ? 17.00 Kulisszajárás színészekkel (a kulisszajárásra 14.00 - 17.00-ig félóránként van mód, előzetes regisztráció alapján. További információ, regisztráció - szeptember 15-ig): karolina.kovats@nemzetiszinhaz.hu).
 
14.00 ? 18.00 Logikai és társasjátékok színészekkel a játéksátorban a Gulliver Játékáruházak támogatásával. Ugyanitt megvásárolhatják a Színműtár darabjait!
 
14.00 ? 18.00 Pingpong, tollaslabda, és foci színészekkel az amfiteátrumnál.
 
19.00 ? 20.00 Hétre várjuk a Nemzetinél! Villám randi színészekkel a játéksátornál.