Nemzeti Színház - bemutatók az új évadban

Színpad

(MTI) - A 2006/2007-es évad egyik érdekessége Shakespeare: Lear király című darabjának jövő februárra tervezett premierje; az előadást Bocsárdi László, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgató-rendezője állítja színpadra - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A próbaidőszak első négy hetében, augusztus 21-től a két színház művészei közösen, Budapesten készülnek a bemutatóra. Először Sepsiszentgyörgyön lesz a premier az ottani szereposztással, majd február elején a Nemzeti Színházban, ahol a főbb szerepeket Blaskó Péter, Törőcsik Mari, László Zsolt, Bodrogi Gyula, Stohl András, Söptei Andrea alakítja.
A tervek szerint az idén novemberben, szintén a nagyszínpadon mutatja be a színház Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde című művét, Valló Péter rendezésében, a főbb szerepeket Kulka János, Almási Éva, Schell Judit, Szarvas József játssza. A jövő év áprilisában Hamvas Béla - Spiró György: Szilveszter című darabja kerül színre; a rendező Ascher Tamás, a főszereplő Básti Juli, Molnár Piroska, Schell Judit, Szarvas József, Benedek Miklós, Blaskó Péter.
A Stúdiószínpadon a tervek szerint 2006 októberében tartják Mosonyi Aliz: Varázsfuvola-mese című művének premierjét, Fodor Tamás rendezésében, a Stúdió "K" Színház és a Nemzeti Színház közös produkciójában.
Szintén októberre tervezik Moliére: Tartuffe című darabjának bemutatóját, a rendező Alföldi Róbert. A Nemzeti Színház és a Szentendrei Nyári Színház közös produkciójának főbb szerepeiben Udvaros Dorottyát, László Zsoltot, Stohl Andrást láthatja a közönség.
Ez év novemberében Sántha Ferenc - Hamvai Kornél: Az ötödik pecsét című művét mutatja be a teátrum Jordán Tamás rendezésében; a főszereplő Benedek Miklós, Rátóti Zoltán, Mertz Tibor, Hollósi Frigyes.
A jövő év januárjára várható Ödön von Horvath: Mesél a bécsi erdő című előadásának premierje. A rendező Keszég László, a főbb szerepeket Básti Juli, Kaszás Attila, Hollósi Frigyes, Molnár Piroska alakítja.
Márciusban adná elő először a társulat Michael Frayn - Hamvai Kornél: Szigliget (Balmoral) című darabját. Az előadást Babarczy László rendezi, színpadra lép Udvaros Dorottya, Kulka János, Garas Dezső, Sinkó László, Kaszás Attila.
A már bemutatott Andromaché-tanulmány című előadással, amely Valló Péter kurzusának eredménye, a teátrum fiatal színészei szeretnék bejárni az országot. A jövő évadban Bornemissza: Magyar Elektra című drámáját dolgozzák fel, a tervezett bemutató időpontja 2007 májusa.
Folytatódik az angol nyelvű előadások sora is, sőt kísérletképpen ősztől szinkrontolmács-berendezés és angol színművészek segítségével a nagyszínházi előadásokat az angol nyelven értők számára is élvezhetővé teszik.
A Nemzeti Színház az Őszi Fesztivállal közösen látja vendégül 2006 októberében a Deutsches Theater Faust előadását. A teátrum az 1956-os forradalom évfordulójára más budapesti színházakkal koprodukcióban, ünnepi műsorral készül, majd 2007. március 15-én egész napos programmal ünnepli fennállásának 5. évfordulóját
A következő évadban a társulatból senki nem távozik, az új tagok sorába lép az egyetemen idén végző fiatalok közül Martinovics Dorina, Nagy Cecília, Nemes Vanda, Miklós Marcell, Sipos Vera és Vass Teréz.
Körvonalazódik a Nemzeti Színház 2007/2008-as évadjának műsorterve is: a teátrum Dosztojevszkij: Ördögök, Jeles András: Jean D,Arc, továbbá Csehov: Három nővér című művének bemutatóját tervezi - áll a közleményben.

S A J TÓ K Ö Z L E M É N Y

A Nemzeti Színház az elkövetkezendő (2006/2007) szezonban az alábbi produkciók bemutatását tervezi:

A nagyszínpadon

? 2006. november
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Rendező: Valló Péter)

Főbb szerepekben: Kulka János, Almási Éva, Schell Judit, Szarvas József, Sipos Vera, Blaskó Péter, Gazsó György, Molnár Piroska, Spindler Béla, Marton Róbert, Schmied Zoltán, Nagy Cili, Nemes Vanda

? 2007. február
Shakespeare: Lear király (Rendező: Bocsárdi László)

Főbb szerepekben: Blaskó Péter, Törőcsik Mari, László Zsolt, Bodrogi Gyula, Stohl András, Söptei Andrea, Varga Mária, Vass Teréz, Szarvas József, Gazsó György

? 2007. április
Hamvas Béla- Spiró György: Szilveszter (Rendező: Ascher Tamás)

Főbb szerepekben: Básti Juli, Molnár Piroska, Schell Judit, Szarvas József, Benedek Miklós, Blaskó Péter, Csoma Judit, Hollósi Frigyes, Gazsó György, Mertz Tibor, Csankó Zoltán, Söptei Andrea

A Stúdiószínpadon

? 2006. október
Mosonyi Aliz: Varázsfuvola-mese (Rendező: Fodor Tamás)

A Stúdió ?K? Színház és a Nemzeti Színház közös produkciója

? 2006. október
Moli?re: Tartuffe (Rendező: Alföldi Róbert)

Főbb szerepekben: Udvaros Dorottya, László Zsolt, Stohl András, Rátóti Zoltán, Csoma Judit, Hevér Gábor, Martinovics Dorina

A Nemzeti Színház és a Szentendrei Nyári Színház közös produkciója

? 2006. november
Sántha Ferenc-Hamvai Kornél: Az ötödik pecsét (Rendező: Jordán Tamás)

Főbb szerepekben: Benedek Miklós, Rátóti Zoltán, Mertz Tibor, Hollósi Frigyes, Csankó Zoltán, Varga Mária, Pásztor Edina

? 2007. január
Ödön von Horvath: Mesél a bécsi erdő (Rendező: Keszég László)

Főbb szerepekben: Básti Juli, Kaszás Attila, Hollósi Frigyes, Molnár Piroska, Csoma Judit, Martinovics Dorina, Miklós Marcell, Trokán Péter

? 2007. március
Michael Frayn- Hamvai Kornél: Szigliget (Balmoral)
(Rendező: Babarczy László)

Főbb szerepekben: Udvaros Dorottya, Kulka János, Garas Dezső, Sinkó László, Kaszás Attila, Sipos Vera, Marton Róbert

A következő évadban a Nemzeti Színház leveszi műsoráról az alábbi darabokat:

Szomory Dezső: Györgyike, drága gyermek
Bartis Attila: Anyám, Kleopátra
Heinrich von Kleist: Pentheszileia

Továbbra is műsoron marad:

Nagyszínpad:
Holdbeli csónakos, Sárga liliom, III. Richárd, A Mester és Margarita, Farsang, Az élet álom, Az öngyilkos, A bunda, Revans

Stúdiószínpad:
Buborékok, A Senák, A Macskalápon, Boldogtalanok, Oidipusz, Andromaché- tanulmány, Tizenkét dühös ember, Hamupipőke, valamint az angol nyelvű darabok: Shakespeare Összes Rövidítve, One Set to Love

Előkészületben a 2007/ 2008-as évadra:

? 2007. október
Dosztojevszkij: Ördögök (Rendező Mohácsi János)

Főbb szerepekben: Benedek Miklós, Blaskó Péter, László Zsolt, Schell Judit, Csoma Judit, Gazsó György, Csankó Zoltán, Kaszás Attila. Szarvas József, Hevér Gábor, Söptei Andrea, Vass Teréz, Major Melinda

? Jeles András: Jean D?Arc (Rendező: Jeles András)

? 2008. március
Csehov: Három nővér (Rendező: Szász János)

? új angol nyelvű produkció a Madhouse Theatre Company előadásában