A Nemzeti Színház 2006/2007-es évada

Színpad

Elkészült a Nemzeti Színház következő szezonjának műsorterve, illetve körvonalazódik az azt követő évad néhány produkciója is.

A Nemzeti Színház társulatából senki nem távozik, új tagok a Színház- és Filmművészeti Egyetem színészszakán idén végző fiatalok: Martinovics Dorina, Nagy Cecília, Nemes Vanda, Miklós Marcell, Sipos Vera és Vass Teréz.

Az évadban külön érdekességet ígér a Lear király színrevitele. A rendező Bocsárdi László, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházigazgató - rendezője. A próbaidőszak első négy hete, 2006. augusztus 21. - szeptember 15. között, a két színház közös felkészülését jelenti. A sepsiszentgyörgyi színészeket meghívjuk Budapestre, és a Nemzeti Színházban együtt történik az olvasó-elemző- és rendelkező próba. Kíváncsiak vagyunk, hogy a két magyarul beszélő, de más-más színházi nyelvet használó két csapat milyen hatást tesz egymásra, létre tudnak-e hozni e hatás segítségével új minőséget. A továbbiakban aztán a két színház útja szétválik; először Sepsiszentgyörgyön lesz a bemutató az ottani szereposztással, majd február elején a Nemzeti Színházban.

Szót kell ejtenünk a sikeresen bemutatott Andromaché - tanulmány jövőjéről. Valló Péter színházunk fiataljaival folytatott kurzusának eredménye az említett előadás. A kifejezetten fiatalok számára készült, könnyen mozdítható produkcióval ki akarunk lépni az épületből, szeretnénk vele bejárni az országot, vidéki iskolák diákjainak bemutatni a nekik szóló produkciót.
A kurzus folytatódik, a jövő évadban Valló és a társulat fiataljai Bornemissza: Magyar Elektra című drámáját dolgozzák fel hasonló szellemben és céllal. Az Elektra-tanulmány tervezett bemutatója 2007 májusa.

Folytatódik az angol nyelvű előadások sora, sőt kísérletképpen ősztől szinkrontolmács - berendezés és angol színművészek segítségével a nagyszínházi előadásainkat angol nyelven értők számára is élvezhetővé tesszük.

Az Őszi Fesztivállal közösen látjuk vendégül 2006 októberében a Deutsches Theater Faust előadását, melyet Michael Thalheymer rendezett.

Az 1956-os forradalom évfordulójára más budapesti színházakkal koprodukcióban készülünk ünnepi műsorral.

Az idei évadtól időszakos kiállításoknak adott otthont színházunk, a kiállítás sorozatunk a Zikkuratban és a színház előterében folytatódik jövőre is.

A Színház fennállásának 5. évfordulóját 2007. március 15-én egész napos programokkal ünnepeljük.

 

A Nemzeti Színház az elkövetkezendő (2006/2007) szezonban az alábbi produkciók bemutatását tervezi:

A nagyszínpadon

#8226; 2006. november
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Rendező: Valló Péter)

Főbb szerepekben: Kulka János, Almási Éva, Schell Judit, Szarvas József, Sipos Vera, Blaskó Péter, Gazsó György, Molnár Piroska, Spindler Béla, Marton Róbert, Schmied Zoltán, Nagy Cili, Nemes Vanda

#8226; 2007. február
Shakespeare: Lear király (Rendező: Bocsárdi László)

Főbb szerepekben: Blaskó Péter, Törőcsik Mari, László Zsolt, Bodrogi Gyula, Stohl András, Söptei Andrea, Varga Mária, Vass Teréz, Szarvas József, Gazsó György

#8226; 2007. április
Hamvas Béla- Spiró György: Szilveszter (Rendező: Ascher Tamás)

Főbb szerepekben: Básti Juli, Molnár Piroska, Schell Judit, Szarvas József, Benedek Miklós, Blaskó Péter, Csoma Judit, Hollósi Frigyes, Gazsó György, Mertz Tibor, Csankó Zoltán, Söptei Andrea

A Stúdiószínpadon

#8226; 2006. október
Mosonyi Aliz: Varázsfuvola-mese (Rendező: Fodor Tamás)

A Stúdió "K" Színház és a Nemzeti Színház közös produkciója

#8226; 2006. október
Moli#232;re: Tartuffe (Rendező: Alföldi Róbert)

Főbb szerepekben: Udvaros Dorottya, László Zsolt, Stohl András, Rátóti Zoltán, Csoma Judit, Hevér Gábor, Martinovics Dorina

A Nemzeti Színház és a Szentendrei Nyári Színház közös produkciója

#8226; 2006. november
Sántha Ferenc-Hamvai Kornél: Az ötödik pecsét (Rendező: Jordán Tamás)

Főbb szerepekben: Benedek Miklós, Rátóti Zoltán, Mertz Tibor, Hollósi Frigyes, Csankó Zoltán, Varga Mária, Pásztor Edina

#8226; 2007. január
Ödön von Horvath: Mesél a bécsi erdő (Rendező: Keszég László)

Főbb szerepekben: Básti Juli, Kaszás Attila, Hollósi Frigyes, Molnár Piroska, Csoma Judit, Martinovics Dorina, Miklós Marcell, Trokán Péter

#8226; 2007. március
Michael Frayn- Hamvai Kornél: Szigliget (Balmoral) (Rendező: Babarczy László)

Főbb szerepekben: Udvaros Dorottya, Kulka János, Garas Dezső, Sinkó László, Kaszás Attila, Sipos Vera, Marton Róbert

A következő évadban a Nemzeti Színház leveszi műsoráról az alábbi darabokat:

Szomory Dezső: Györgyike, drága gyermek
Bartis Attila: Anyám, Kleopátra
Heinrich von Kleist: Pentheszileia

Továbbra is műsoron marad:

Nagyszínpad:
Holdbeli csónakos, Sárga liliom, III. Richárd, A Mester és Margarita, Farsang, Az élet álom, Az öngyilkos, A bunda, Revans

Stúdiószínpad:
Buborékok, A Senák, A Macskalápon, Boldogtalanok, Oidipusz, Andromaché- tanulmány, Tizenkét dühös ember, Hamupipőke, valamint az angol nyelvű darabok: Shakespeare Összes Rövidítve, One Set to Love

Előkészületben a 2007/ 2008-as évadra:

#8226; 2007. október
Dosztojevszkij: Ördögök (Rendező Mohácsi János)

Főbb szerepekben: Benedek Miklós, Blaskó Péter, László Zsolt, Schell Judit, Csoma Judit, Gazsó György, Csankó Zoltán, Kaszás Attila. Szarvas József, Hevér Gábor, Söptei Andrea, Vass Teréz, Major Melinda

#8226; Jeles András: Jean D'Arc (Rendező: Jeles András)
#8226; 2008. március
Csehov: Három nővér (Rendező: Szász János)
#8226; új angol nyelvű produkció a Madhouse Theatre Company előadásában