A Nemzeti Színház elítéli Stohl András tettét

Színpad

 Nemzeti Színház
 
 
(MTI) - Mint a Nemzeti közölte: június 2-ig, azaz az évad végéig nem térnek el a kiadott műsorrendtől, elhagyják azonban a színész szereplésével kitűzött két ifjúsági előadásukat.
   
A színház honlapjának információi alapján Stohl András a Holdbeli csónakos május 15-i, valamint a Berzsián és Dideki május 22-i előadásaiban szerepelt volna.
   
Stohl András szombat hajnalban, négy óra körül a főváros és Fót között okozott közlekedési balesetet, melynek következtében egy ember súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült. A karambol több szemtanúja azt állította: a vétkes sofőr ittas volt; a vérvétel utáni vizsgálatok eredményei a héten várhatóak.
 
Az események miatt a színész nem vállalja az RTL Klubon ősszel induló X-Faktor műsorvezetését, míg a Duna Televízió azt közölte, hogy a Tűzvonalban című magyar akciósorozat egyik főszerepét Stohl András helyett másra bízzák.