A nemzetiségi színjátszás helyzetéről beszélgettek

Színpad

(MTI) - "A tavaszi eszmecserén felvetődött egy olyan lehetőség, hogy valamilyen szervezeti formát találjunk magunknak, amiben a nemzetiségi színházak együtt tudnak dolgozni" - fogalmazott Gergely László rendező. A szarvasi Cervinus Teátrum művészeti vezetője megállapította: "a hazai nemzetiségi színjátszás felnőttkorba lépett. A probléma ott van, hogy ez túl korán, túl hirtelen történt".

 
"A magyar kormányzat mindent elkövet, hogy támogatáshoz jussunk, és részt vehessünk a kulturális életben, de a háttérstruktúra hiánya miatt nehézségekbe ütközünk" - árulta el a színházi szakember, majd hozzátette: a nemzetiségi társulatok az ARCUSFEST Magyarországi Nemzetiségi Színházi Találkozón keresztül kapják az évi egyszeri produkciós támogatást, és ez belehajtja őket önálló színházak létrehozásába. Gergely László szerint erre a korábban amatőr társulatok nem voltak felkészülve: "a professzionális lét kell meghatározó legyen, de ehhez még nem értünk fel".
 
"A javaslatom az, hogy hozzuk létre a Magyarországi Nemzetiségi Színházak Szövetségét, hiszen a szövetség az egyedüli olyan integrációs forma, amely az intézmények önálló jogi személyiségét megőrzi" - vetette fel. A rendező úgy vélte, a létrehozandó szervezet hatékonyabban tudná ellátni a nemzetiségi társulatok érdekvédelmét, szakmai képviseletét, valamint a hazai intézményekkel és az anyaországokkal való kapcsolattartást biztosítani.
 
"Valóban felnőtté vált ez a színházi terület, de még nem igazán felnőtt" - reagált Gergely László felszólalására Megyeri László, a Thália Színház igazgatója, aki az ARCUSFEST tapasztalatai alapján úgy vélte, szélsőséges változó a nemzetiségi társulatok színvonala. "Létrehozni egy szövetséget ezzel a fajta heterogenitással, én úgy gondolom, hogy nem lehet" - jelentette ki. A Thália igazgatója szerint első lépésként a fenntartó kisebbségi önkormányzatoknak kellene felvállalniuk a színházat mint tevékenységet.
 
Megyeri számokkal igyekezett érzékeltetni a nemzetiségi színjátszás helyzetét: a mostani költségvetésben a színházakra több mint 10 milliárd forintot szántak, ebből 102 milliót a nemzetiségi társulatokra. Ezek nézőszámáról nem állnak rendelkezésre statisztikák, a népszámlálási adatokból azonban kiderül, hogy a magyar állampolgárok közül mintegy 300 ezren vallják magukat valamelyik nemzetiséghez tartozónak, de csak felük használja a nyelvet.