Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivált rendeznek Szabadkán

Színpad

(MTI) - Az egyhetes mustra közönsége a korábbi évekhez hasonlóan ismét több országból, például Magyarországról, Spanyolországból, Oroszországból, Szlovéniából, Lengyelországból, Csehországból, Franciaországból érkező produkciókat láthat majd. A versenyprogramban 20 előadás mérettetik meg.
   
Szabadka főterén a fesztivál keretében fellépnek mazsorettek, óvodások, a művelődési egyesületek néptáncosai, valamint balettiskolák és táncstúdiók növendékei. A szabadkai Szabadegyetemen működő Eurocinemában filmeket vetítenek, a városi galériában kiállítások nyílnak, nemzetközi tudományos fórumot szerveznek.
   
Mivel a szabadkai Gyermekszínház felújítási munkálatai még mindig nem fejeződtek be, a versenyprogram előadásait a Jadran Színpadon és a Kosztolányi Dezső Színházban játsszák.
    

koverbelababszinhaz_kismukk_04.jpg
A Kövér Béla Bábszínház Kis Mukk című előadása is szerepel a programban

A Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál újdonsága, hogy hat előadást a szegediek is láthatnak a sikeres szegedi-szabadkai együttműködésnek köszönhetően. A szegedi Kövér Béla Bábszínházban a fesztivál ideje alatt, május 17. és 22. között naponta egy darabot játszanak a szabadkai fesztivál előadásaiból.