Nincs csoportos létszámleépítés az Operaházban

Színpad

 

(MTI) - A dalszínház tájékoztatása szerint a Magyar Állami Operaházban nincs csoportos létszámleépítés, a csütörtökön megjelent lapinformációkkal ellentétben. Az átszervezés és az azzal járó létszámcsökkentés csupán 18 főt érint, amely a vonatkozó jogszabályok értelmében nem éri el a csoportos létszámleépítésre meghatározott 30 fős létszámot. 

 
A 18 érintett közül kilencen már nyugdíjasok, további két fővel pedig méltányossági alapon korengedményes nyugdíjazásban állapodott meg az Operaház, s emiatt szűnik meg közalkalmazotti jogviszonyuk. A 908 közalkalmazott közül így csupán hét fő közalkalmazotti jogviszonya szűnik meg átszervezés miatt - közölte az intézmény.
 
Győriványi Ráth György karmester (volt főzeneigazgató, 2001-2002) sem kapott felmentést. A jogszabályban meghatározott - még nem kötelező érvényű - előzetes tájékoztatást vett át. A munkáltatói jogkör gyakorlója december 5-én írta alá azt, a karmester azonban külföldi távolléte miatt csak december 18-án vehette kézhez a levelet. (A tájékoztatóban megjelölt nyilatkozattételi határidők a kézhez vételtől kezdődően indulnak.)
 
Az Operaház nem kívánja elbocsátani a vezető művészek közül sem Sümegi Esztert, sem Lukács Gyöngyit, sem Kálmándi Mihályt. Fischer Ádám főzeneigazgató a világ nagy operaházaiban szerzett tapasztalatai és azok gyakorlata alapján 5 magánénekesnek levélben új szerződési lehetőséget ajánlott, amelynek lényege szó szerint a következő:
 
"Mint erről már beszéltünk, szeretnénk megváltoztatni a Te és az Operaház között fennálló érvényes szerződést. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy egy kétoldalú szerződést csak a felek közös megegyezése alapján lehet megváltoztatni. Ezért egyelőre vázolnám a mi elképzelésünket azzal a kéréssel, hogy gondold végig és Te is tégy javaslatot. Mint elmondtam, a tervezett átalakításból az Operaháznak nem származhat semmilyen anyagi, vagy egyéb előnye a régi szerződéssel szemben. A lépés inkább elvi jelentőségű, és a Te részedről gesztusértékű lenne" - olvasható a főzeneigazgató levelében.
Az ajánlat tehát lehetőséget ad a "sztárénekes" eddigi közalkalmazotti jogviszonya megtartására is, amennyiben nem kíván élni az új lehetőséggel. Ha azonban úgy dönt, hogy elfogadja az új szerződéses jogviszonyt, fellépései után éves szinten egyetlen fillérrel sem fog kevesebbet keresni, mint korábban - közölte az Operaház.