A nők bálványa 95 lenne

Kultpol

Egy apró kis Somogy-megyei faluban, Nagykónyiban született Sárdy János. Vándor kereskedő fiaként, kántor-tanítóból vált a magyar opera és operett előadások főszereplőjévé. A közönség olyan művészek mellett avatta sztárrá, mint Honthy Hanna, Karády Katalin és Latabár Kálmán. Egyéni sármja, különleges hangja, színpadi bája sikert sikerre halmozott. Nem csak nézői, de kollégái is nagyon szerették.
Pápai tanítóképzős korában ámult el először a színházon, amikor önmagát vélte fölfedezni egy Zerkovitz operett Ferkó nevű hősében. Rájött, a tanítói állásnál többre vágyik, ő is színpadra akar kerülni. Aztán jött a szorgalmas hangya munka. A dunaföldvári tanítás mellett esküvőkön és temetéseken énekelt, mígnem felkérést kapott Szekszárdról. Bánk bán nagyáriáját a néző téren helyet foglaló Babits Mihály is hallotta, és lelkesen gratulált Sárdy-nak. Az operaházi próbaéneklésen 1931. nyarán aztán kiderült, van tehetsége a pályához, de még nagyon sokat kell tanulnia. 1936. október 6-án lépett először a Magyar Királyi Állami Operaház színpadára Ottó szerepében a Bánk bán-ban. Innen már csak egy lépés volt a film, ami döntő tényező lett pályáján és meghozta igazi népszerűségét.

Január 23-án, csütörtökön Sárdy Jánosra emlékeznek az Óbudai Társaskörben a jelen kor neves énekesei Berkes János, Kovácsházi István, Bozsó József, Ardó Mária, Jankovics József. Az est háziasszonya Koltay Katalin lesz, zongorán kísér Váradi Katalin.