Nyári Színházi Esték

Színpad

A Győri Nemzeti Színház Hyppolit, a lakáj című vígjátéka nyitja meg a Debreceni Nyári Színházi Estéket június 20-án. Az először 1930-ban bemutatott, mára klasszikusnak számító darabot ez alkalommal Bujtor István dolgozta fel olyan színészek közreműködésével, mint a sokoldalú Szulák Andrea és Gáti Oszkár.

Jirí Menzel (cseh színész-rendező) állította színpadra a Hogy szeret a másik? című darabot az idén ötven éves József Attila Színházban, amelynek társulatából többek között Schnell Ádám, Ullmann Mónika, Mihályi Győző és Timkó Eszter is fellép a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola udvarán felállított színpadon.

A tizenkét estéből álló előadássorozat alkalmával bemutatják a máig nagysikerű Én és a kisöcsém című zenés bohózatot is. A Körúti Színház vendégjátékát Koltai Róbert rendezésében és főszereplésével tekinthetik meg a Debrecenbe látogató nézők június 27-28-án.

Vidámságból júliusban sem lesz hiány a cívisvárosban: a Sóska, sültkrumpli, valamint az Imádok férjhez menni! című komédia színvonalas kikapcsolódási lehetőséget kínál a színházkedvelő közönség számára. Előbbit Sas Tamás rendező instrukciói alapján a Budapesti Kamaraszínház színészei ? többek között Nemcsák Károly ? adják elő július 2-4. között, utóbbit Mikó István rendezésében a Turay Ida Színház társulatának tagjai ? például Pápai Erika, Cseke Péter, Nemcsák Károly, Mikó István, Benkő Péter és az idén ?Érdemes művész" kitüntetéssel jutalmazott Pásztor Erzsi ? mutatják be július 10-12. között a Nyári Színházi Esték színpadán.

Kelet-Magyarország legnagyobb rendezvényszervező vállalata, a Főnix Rendezvényszervező Kht. ? Debrecen város nagyrendezvényeinek felelőse, az ország második legnagyobb kulturális központjának (Kölcsey Központ) és rendezvénycsarnokának (Főnix Csarnok), valamint a város art mozijának (Apolló mozi) üzemeltetője ? idén is gondoskodik arról, hogy a Debreceni Nyári Színházi Esték programkínálata hangulatos időtöltésül szolgáljanak a közönség számára.

Nóti ? Zágon ? Eisemann - Vajda Katalin ? Vajda Anikó:
Hyppolit, a lakáj
- vígjáték 3 felvonásban -
a Győri Nemzeti Színház előadása

Szereplők:
Hyppolit: Gáti Oszkár
Schneider Mátyás: Tóth Tahi Máté
Aranka, a felesége: Szulák Andrea
Terka, a lánya: Balsai Mónika
Nagy András: Vasvári Csaba
Makáts, főtanácsos: Bede Fazekas Csaba
Makáts Csaba: Rupnik Károly
Mimi, lokáltáncosnő: Bartha Alexandra
Julcsa: Csonka Tünde
Tóbiás: Mohácsi Attila

Díszlettervező : Kis-Kovács Gergely
Jelmeztervező: Győri Gabi
Korrepetítor: Kertes Anna
Koreográfus: Bakó Gábor
Rendezőasszisztens: Máté Richárd

Rendező: Bujtor István

A most látható darab már a harmadik változata a klasszikus, egyszerű, ám mindig hatásos vígjátéknak, amely a két világháború közötti magyar társadalmi élet szatírája: az úrhatnámságot, az újgazdagságot, az előkelő körök szokásait utánzó, felkapaszkodott embert figurázza ki. Az eredeti darabot 1930-ban mutatták be, de még ugyanebben az évben elkészült a hasonló című, fergeteges sikerű filmvígjáték is két zseniális színésszel: Csortos Gyulával és Kabos Gyulával a főszerepben. A darab nem mellőzi a hagyományos kellékeket, a szófacsarást, a tévedéseket, a már-már a burleszkre emlékeztető fordulatokat. Ezek a szituációk teljesen életszerűek ? szívből lehet nevetni rajtuk.

A darab rendezője, Bujtor István jó szemmel választotta ki a szereplőket. Nem akarta ?leporolni, aktualizálni" a művet. Tiszteletben tartotta a stílus hagyományait és a mű ?legendáriumát".

Helyszín: Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző
Főiskola udvara
Időpont: Június 20-21. (esőnap: június 22.) 20.30

További információ:
Főnix Rendezvényszervező Kht.
E-mail: info@fonixinfo.hu
Tel.: + 36 52 518 400

forrás: Főnix Rendezvényszervezés