Nyári színházi hétvége Budapesten

Színpad


nagyvaradiallamiszinhaz_akavehaz.jpg
A kávéház

Goldoni vígjátéka a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának előadásában és Anca Bradu rendezésében a pénz hatalmáról, kisszerű érdekekről, tisztességtelen üzletekről és nevetséges szerelmi intrikákról szól. A Kávéház kíméletlen tükre az akkori és a mai valóságnak egyaránt.

 
Benny Andersson-Tim Rice és Björn Ulvaeus Sakk című musicalje egy sakkvilágbajnoki döntő történetét meséli el, melyet két szupernagyhatalom harca irányít. 1992-ben és 1995-ben a magyar közönség a Rock Színház előadásában láthatta a darabot, 2008-ban pedig Londonban, a Royal Albert Hallban a musical új kiállításban is nagy sikert aratott. Augusztus 6-án és 7-én a  Margitszigeti Szabadtéri Színpadon az eredeti darab dramatizált koncertváltozatát mutatják be a Vámpírok bálja musical sztárjai.
 

nagyvaradiallamiszinhaz_alibabaesvagynegyvenrablo.jpg
Ali baba és/vagy negyven rabló

Az Ezeregyéjszaka egyik legismertebb és legszebb meséje elevenedik meg augusztus 7-én a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának előadásában. Az Ali baba és/vagy negyven rabló című musical a Városmajori Szabadtéri Színpadon látható.