Nyári színházi programok a kecskeméti városháza udvarán

Színpad

(MTI) - Az Udvarszínházban péntekenként és szombatonként tartják majd az előadásokat, amelyek eső esetén sem maradnak el, hiszen akkor a közeli nagyszínházban viszik színre a meghirdetett darabot.
 
Mivel a nyári színházi esték programsorozatát megelőzően rendezik meg a zenés színházak találkozóját Kecskeméten, a városháza udvarán berendezett játszóhelyen egy kivételével csak prózai darabokat játszanak.
   
Július 16-én a program Maugham Csodás vagy, Júlia című vígjátékával indul, amelyet a kecskeméti Katona József Színház és a fővárosi Karinthy Színház közös előadásában láthatnak a nézők. A következő előadás Efrájim Kishon A házasságlevél című vígjátéka, a Száguldó Orfeum és a Pécsi Horvát Színház közös produkciója lesz.
   

MikroszkopSzinpad_6celebkeresegyszorzot_KokasPiroska_GermanZille_BalazsAndrea_D__FO20100512011.jpg
6 celeb keres egy szorzót

A harmadik színmű is egy vígjáték lesz: Egressy Zoltán Sóska, sült krumpli című darabja Nemcsák Károly főszereplésével. Ezt követően Verebes István 6 Celeb keres 1 szorzót című kabaréját, majd Harling Nők búra alatt, avagy Acélmagnóliák című vígjátékát láthatják az érdeklődők.

   
Plautus A hetvenkedő katona című komédiájának a mai korba átültetett változata A hetvenkedő... címmel kerül műsorra. Ezt két további vígjáték - Taylor-Bologna A Bermuda Háromszög botrány és Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című darabja - követi, majd a Szívemben bomba van című zenés játék zárja az Udvarszínház programját.
  
A kecskeméti színház művészei mellett többek között Sára Bernadette, Pásztor Erzsi, Fehér Anna, Nemcsák Károly, Hűvösvölgyi Ildikó, Farkasházi Réka, Márton András, Voith Ági, Esztergályos Cecília, Koltai Róbert, Kézdy György, Koncz Gábor és Mikó István is színpadra lép az Udvarszínházban.