Nyílt nap a Nemzetiben

Színpad

Szeptember 26-án nyílt napot tart a Nemzeti Színház. Sok minden más mellett az érdeklődők belenézhetnek a három készülő produkció nyílt próbáiba, ízelítőt kaphatnak a Tízparancsolat alapján készült kortárs magyar drámákból. A látogatók ezen túl meghallgathatják az Óbudai Danubia Zenekart, akik Gergye Krisztián kortárs tánc produkcióját "kísérik" majd, később a Zubolyt, akik erre az estére kiegészülnek Tompos Kátyával és Szarvas Józseffel, megnézhetik Lugosi Lugo László Németh Antalról készített dokumentumfilmjét és a Nemzeti színészeinek vezetésével bejárhatják az épület tereit, és akár sportolhatnak is Mátyássy Bencéékkel.
 
Októberben pedig 3 + 1 bemutatóval, két kiállítással és az Aegon Művészeti társdíj díjátadó estjével várnak mindenkit: 14-én mutatjuk be a Gobbi Hilda Színpadon a kortárs finn szerző, Mika Myllyaho: Pánik című fekete komédiáját, ami három, harminchoz közeli férfi "szenvedéseit" meséli el. Az előadással Rába Roland rendezőként debütál.
 

nemzetiszinhaz_panik-olvasoproba_miklosmarcell-szabokimmeltamas-makranczizalan_bykovacskrisztian_ujra.jpg
Miklós Marcell, Szabó Kimmel Tamás és Makranczi Zalán a Pánik olvasópróbáján
 
15-én, a Magyar festészet napja alkalmából nagyszabású kiállítás nyílik a Zikkurat Galériában Festő-szobrászok - festőművészeink szobrai és szobrászaink festett szobrai címmel. A meghívott kiállítók között szerepel többek között: Kovách Gergő, Mata Attila, Szabó Tamás szobrászművészek, Barabás Márton, ef Zámbó István, Fajó János, Gaál József, Kelemen Károly, Kéri Ádám, Szkok Iván, Paizs László, Veress Sándor László, Záborszky Gábor festőművészek.
 
Rajzfilmszínház, avagy zenés képregénycirkusz október 17-én, 15 órától a Nemzeti Színházban Lázár Ervin: Berzsián és Dideki című mesejátékából. A címszerepekben Stohl Andrással és Tompos Kátyával, Almási-Tóth András rendezésében.
 
20-án a Képzett társítások-esten Jónás Tamás, Aegon-díjas költő olvassa fel laudációját az általa Aegon Művészeti társdíjra jelölt művészről, aki az esten veszi majd át a díjat. Közreműködik: Szalóki Ági és a Dés András Trió.
 
23-án a Gobbi Hilda Színpadon tarták a Bánk bán - junior - bemutatóját Alföldi Róbert rendezésében a színház fiataljainak, többek mellett Szabó Kimmel Tamás, Bánfalvi Eszter, Mátyássy Bence, Fehér Tibor, Radnay Csilla közreműködésével, a bemutató előtt 18.00-kor kerül sor a Bánk bán a Nemzeti Színházban című előadástörténeti kiállítás megnyitójára. A kiállítást Székely György színháztörténész nyitja meg.
 

desandrastrio.jpg
A Dés András Trió
És ráadásként még egy bemutató: az Ármány és szerelem a német drámairodalom egyik legnépszerűbb színműve. A Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája közös, október 30-i produkciójának különösségét az adja, hogy a mű díszletét, terét, közegét a színpadon zenélő nagyzenekar alkotja. Forgách András új fordítást készít az előadáshoz, rendező Alföldi Róbert, szerepekben Kulka János, Makranczi Zalán, Básti Juli, Hevér Gábor, Hollósi Frigyes, Molnár Piroska, Bánfalvi Eszter és Gáspár Kata. A Nemzetiben 2010 februárjában tervezik bemutatni a produkciót.