Nyílt nap a Vígszínházban

Színpad


vigszinhaz_20080611.jpg
Vígszínház

(MTI) - Szombaton délben a Nagyszínpadon a közönség részleteket láthat A kellékes című előadás próbájából; Eberhard Streul - Parti Nagy Lajos darabját Kern András címszereplésével szeptember 28-án mutatja be a Pesti Színház.

 
A Házi Színpadon az október 4-i bemutató előkészületeibe avatják be a nézőt; Carlos Murillo Dark play című darabját Forgács Péter rendezi, az előadást csak a felnőtt nézőknek ajánlja a teátrum. Délután 3 órakor a Könnyű Esti Sértés színészzenekar koncertje szórakoztatja az érdeklődőket a színház előtt, majd Eszenyi Enikő rendezésében meglepetésműsor várja a Nagyszínpadon a bérletes nézőket, valamint azokat, akik a következő évadra jegyet váltottak. A színházkedvelők egyébként ezen a napon 10 százalékkal olcsóbban vásárolhatnak jegyeket és bérleteket.
 
Jánoskúti Márta jelmeztervező terveiből, elkészült jelmezeiből kiállítás látható az alagsori büfében, s az érdeklődőknek lehetőségük nyílik arra is, hogy a művészek idegenvezetésével végigjárják a színház legizgalmasabb helyiségeit, a kelléktártól a zsinórpadig, sőt beleshetnek néhány művész öltözőjébe is.
 
Az előcsarnokban az immár hagyománnyá vált víg-süti vásár fogadja az édesszájúakat, akik ezen a napon megkóstolhatják a színház művészeinek cukrászati alkotásait. A befolyt összeget az idén is az Ódry Színészotthon javára ajánlják fel.
 
Az évad első bemutatója Heltai Jenő A Tündérlaki lányok című darabja lesz. A Valló Péter által rendezett előadás bemutatóját szeptember 27-én tartják. A Vígszínház decemberben tűzi műsorra Illés Endre Stendhal nyomán írt, Vörös és fekete című darabját Szikora János rendezésében, majd 2009 februárjától lesz látható Tracy Letts Vadnarancs című műve, amelyet Eszenyi Enikő rendez.
 
A Házi Színpadon játsszák Germaine Tillion-Lackfi János Lágeroperett című munkáját Forgács Péter, valamint Bartis Attila Romlás című darabját Szikora János rendezésében.
 
A Pesti Színház Hegedűs D. Géza rendezésében mutatja be Bereményi Géza Heinrich Böll nyomán írt, Katharina Blum elveszett tisztessége című darabját októberben. Jövő év márciusában lesz Carlo Goldoni A chioggiai csetepaté című, igazi "commedia dell,arte" vígjátékának premierje, rendezőnek Forgács Pétert kérték fel.