A nyilvánosság előtt készíti el idei üzleti tervét a József Attila Színház

Színpad

(MTI) - "Húsz éve tanítok egyetemeken, főiskolákon, a többi között az üzleti terv készítését is. Ráadásul legutóbb, amikor a Színház és Film Intézetből érkeztek hozzám tanítványok, odaültettem őket magam mellé, hogy konkrét számokkal tudjam megmutatni a színház gazdálkodását. Nagyon jól sikerült az óra" - árulta el Venczel Sándor menedzserigazgató, honnan jött az ötlet a programsorozathoz.
    

Mint fogalmazott, az üvegzsebtörvény által előírtakat szeretnék túlteljesíteni. "Közösségi színház vagyunk, ezért igyekszünk a közönség számára teljes átláthatóságot biztosítani. Minden olyan üzleti információt nyilvánossá teszünk, amely nem sért személyiségi jogokat vagy üzleti titkot" - fogalmazott az igazgató.
    
A tervek szerint a 2011-es üzleti terv a jövő heti találkozón már elkészül. "Várunk mindenkit, aki szeret tervezni, aki szereti a József Attila Színházat, akit érdekelnek a pénzügyek, aki éppen most akar színházat alapítani, de azt is, aki egyszerűen csak kíváncsi arra, hogyan folyik egy színház üzleti tervének elkészítése" - fogalmazott Venczel Sándor a meghívóban.
    
Az igazgató szerint a színházi körökben normális, hogy a folyó év elején készül el az üzleti terv. "Addig nem lehet tervezni, míg nem tudjuk, mennyi állami támogatásban részesül a színház. Egyelőre csak reménykedünk, hogy megmarad a színház és a társulat is, és hogy egy normális üzleti tervvel tudunk működni tovább" - tette hozzá, utalva arra, hogy nemcsak jelentős elvonásokról jelentek meg cikkek a múlt héten, de a színház megszűnésének a híre is felreppent.
    
Az első találkozón olyan adatokat ismerhettek meg az érdeklődők, mint hogy miként kell kalkulálni egy színházi év költségeit, milyen támogatásokban, adományokban részesül a színház, és hogy milyen jegybevétel várható. Az igazgató a 2011-es évben mintegy kétszáz millió forint állami támogatásra számít, igaz, mint fogalmazott, elhangzottak ennél sokkal kevésbé biztató adatok is.
    
Szerdán a programon megjelent közönséget, köztük a színház különböző részlegeinek vezetőit bevonva készült el az üzleti terv első fele. A találkozón kiderült, hogy a teátrum körülbelül 258 millió forint jegybevétellel kalkulálhat, és megvan már az üzleti partner is a színházi törvény által megengedett úgynevezett 80 százalékos adományra is. A tervek szerint így újabb 140 millió forint érkezhet a teátrum számlájára. Körülbelül 11,7 millió forint származhat a ruhatári bevételekből, a helyiségek, jelmezek bérbeadásából. Az igazgató úgy kalkulált, hogy körülbelül 635 millió forintból gazdálkodhat a József Attila Színház a 2011-es évben.
    
A találkozón elhangzott, hogy a színházban dolgozó művészek bére a minimálbér (78 ezer forint) és 150 ezer forint körül mozog, ez egészül ki a fellépti díjakkal. A műszak esetében a legkisebb fizetés a minimálbér, a legmagasabb 225 ezer forint, amit a túlóra- és szabadságmegváltással egészíthetnek ki a dolgozók, a számítások szerint mintegy 45-65 ezer forinttal. A nettó alapbérek körülbelül 180 millió forintba kerülnek évente, az adók, járulékok körülbelül 132 milliót visznek el. A József Attila Színház évi négy bemutatójának produkciós kiadásaira tíz-tíz milliót szánnak. 
    
Mint a találkozó végén kiderült, a jövő héten pontosítják a bérekre fordítandó összegeket, valamint ismertetik a színház üzemeltetésének költségeit is.