Nyilvánosságra hozták a Színikritikusok Díjának jelöltjeit

Színpad

(MTI) - Mint Tompa Andrea, az elismeréseket odaítélő Színházi Kritikusok Céhének elnöke hangsúlyozta, az először harminc évvel ezelőtt átadott Színikritikusok Díjára mindig a tisztaság, politikamentesség volt jellemző, ezért azt még soha egyetlen művész sem utasította vissza.

   
Az eddigi tizennégy kategória mellé a kritikusok ettől az esztendőtől kezdve egy újat is bevezettek, így már a legjobb színházi zene is külön elismerésben részesül - közölte Tompa Andrea, hozzátéve: részben Csákányi Eszter színművész ötlete nyomán változik a díjak kiosztásának rendje is.
   
Az eddigi, "kicsit méltatlan" díjátadók után végre valódi gálaműsor keretében adják át az elismeréseket - mondta el Csákányi Eszter. A korábbi gyakorlattól eltérően nem csupán a nyertesek kaptak meghívást a díjátadóra, hanem az összes várományos. Vagyis kategóriánként az a három-három alkotó, aki a tavalyi évadban nyújtott produkciójáért a legtöbb szavaztot kapta a kritikusoktól. A hármak közül a győztesek neve csak a díjátadón válik ismertté.
   
Mint a gálát rendező Tengely Gábor bábművész elárulta, a minta az Oscar-díj átadója volt, mert a magyar művészek is megérdemelnek egy hasonló ünnepséget. A díjkiosztó műsorvezetője Für Anikó és Ötvös András lesznek, mellettük bábszínészek keltenek életre két "átlagnézőt", akik időnként elmondják majd a véleményüket a magyar színházi világról. A zenét a HOPPart Társulat szolgáltatja.
 
Jelöltek
(A jelöltek abc-sorrendben szerepelnek, szavazategyenlőség esetén  háromnál többen)
 
 A legjobb új magyar dráma
Esterházy Péter: Harminchárom változat Haydn-koponyára
Háy János: Völgyhíd
Podmaniczky Szilárd: Albert Einstein paprikáskrumpli
Tasnádi István: Kupidó
 
A legjobb előadás
A kétfejű fenevad - Katona József Színház - rendező: Máté Gábor
Az elveszett levél - Pécsi Nemzeti Színház - rendező: Mohácsi János
Kasimir és Karoline - Örkény Színház - rendező: Bagossy László
 
A legjobb rendezés
A Danton-ügy - Stúdió "K" - rendező: Koltai M. Gábor
Kasimir és Karoline - Örkény Színház - rendező: Bagossy László
Mein Kampf - Nemzeti Színház - rendező: Rába Roland
Oidipusz király - Csiky Gergely Színház, Kaposvár - rendező: Rusznyák Gábor
 
A legjobb zenés/szórakoztató előadás
Chicago - HOPPart Társulat - rendező: Zsótér Sándor
Maya - Gárdonyi Géza Színház, Eger - rendező: Zsótér Sándor
Naftalin - Radnóti Színház - rendező: Szabó Máté
 
A legjobb független színházi előadás
Kockavető - Szputnyik Hajózási Társaság  - rendező: Bodó Viktor
Trilógia-tanulmány - Gergye Krisztián Társulata, Bárka Színház, MU Színház, Budapesti Őszi Fesztivál - rendező: Gergye Krisztián
20/20 - Yorick Stúdió, Marosvásárhely & dramAcum, Bukarest - rendező: Gianina Cărbunariu
 
A legjobb gyerek-/ifjúsági előadás
Repülési lecke kezdőknek - ESZME, Vaskakas Bábszínház, Győr - rendező: Tengely Gábor
Keresztanya - Orlai Produkciós Iroda, Harlekin Bábszínház, Eger - rendező: Csató Kata
Völgyhíd - Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház - rendező: Bagossy László
 
A legjobb női főszereplő
Kerekes Éva - Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése - Örkény Színház
Pogány Judit - Macskajáték - Örkény Színház
Szorcsik Kriszta - Dogville - Bárka Színház
Törőcsik Mari - Naphosszat a fákon / Mein Kampf - Csiky Gergely Színház, Kaposvár / Nemzeti Színház
 
A legjobb férfi főszereplő
Fekete Ernő - Othello / A kétfejű fenevad / Mennyekbe vágtató prolibusz - Vígszínház / Katona József Színház
Kovács Zsolt - Az elveszett levél - Pécsi Nemzeti Színház
Kuna Károly - A Danton-ügy - Stúdió "K"
 
A legjobb női mellékszereplő
Hámori Gabriella - Kasimir és Karoline - Örkény Színház
Molnár Piroska - Ármány és szerelem / Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból - Nemzeti Színház, Művészetek Palotája
Vicei Natália - Safe House - Szabadkai Népszínház Magyar Társulata
 
A legjobb férfi mellékszereplő
Epres Attila - Mindent anyámról - Pesti Színház
Máté Gábor - A szerelem diadala - Katona József Színház
Polgár Csaba - Bohémélet / Chicago - Örkény Színház / HOPPart Társulat
 
A legjobb díszlet
Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése - Örkény Színház - tervező: Ambrus Mária
Kasimir és Karoline - Örkény Színház - tervező: Bagossy Levente
Mein Kampf / Bánk bán - junior- Nemzeti Színház - tervező: Daróczi Sándor
Oidipusz király / Az elveszett levél - Csiky Gergely Színház, Kaposvár / Pécsi Nemzeti Színház - tervező: Fodor Viola
Othello - Vígszínház - Árvai György
 
A legjobb jelmez
A kétfejű fenevad - Katona József Színház - tervező: Füzér Anni
Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése / Maya / Lorenzaccio - Örkény Színház / Gárdonyi Géza Színház, Eger / Maladype Társulat - tervező: Benedek Mari
Kasimir és Karoline - Örkény Színház - tervező: Ignjatovic Krisztina
 
A legjobb színházi zene
Az elveszett levél / A falu rossza / Úri muri - Pécsi Nemzeti Színház / Csiky Gergely Színház, Kaposvár / Nemzeti Színház - Kovács Márton
Kasimir és Karoline - Örkény Színház - Darvas Ferenc
Oidipusz király - Csiky Gergely Színház, Kaposvár - Rozs Tamás
Trilógia-tanulmány - Gergye Krisztián Társulata, Bárka Színház, MU Színház, Budapesti Őszi Fesztivál - Philipp György
 
A legígéretesebb pályakezdő
Bánfalvi Eszter - Nemzeti Színház
Ötvös András - Gárdonyi Géza Színház, Eger
Szalma Noémi - Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza
 
Különdíj
Alföldi Róbertnek a Nemzeti Színház arculatának megteremtéséért
Gál Tamásnak A nagyidai cigányok című produkciójáért a Dunaszerdahelyi Epopteia Társulás műhelyében
Gáspár Ildikónak dramaturgiai munkáiért az Örkény Színházban (Bohémélet, Macskajáték, Kasimir és Karoline)