Októberi premierek a Bárkában

Színpad

Nádas Péter Találkozás című drámáját Gergye Krisztián állítja színpadra a Stúdióban. Az ötvenes éveket felidéző többszörös szenvedéstörténet premierje október 9-én lesz. Két hétre rá, 24-én Anger Zsolt mutatja be a Christian Lollike jegyezte és Lars von Trier által 2003-ban celluloidra rögzített Dogville-t. A történet színtere a címadó Dogville, egy kis bányászfalu a '30-as évek Amerikájában. Lakói szegény emigránsok, jó és becsületes polgárok, akik szeretik városukat. Ebbe a világtól elzárt közösségbe érkezik üldözői elől menekülve Grace. A fiatal, csinos nőt a falu lakói egy tanácskozást követően befogadják, és úgy döntenek, menedéket nyújtanak neki az őt üldöző gengszterek elől. Cserébe Grace mindenben a segítségükre van. Ami azonban kezdetben szívességeknek indul, később kényszerré, valóságos terrorrá válik.
 
 A Baltazár Színház Kőválasza
 
A Baltazár Színház október 17-én látható Kőválasz című darabja egy család történetét meséli el 1944-tól, a második világháborún át napjainkig. Azt a kérdést feszegeti, hogy a háború mennyire változtatja meg az ember értékrendjét, arról, hogy miért nem tudjuk a békét kellőképpen értékelni békeidőszakban. Az Elek Dóra rendezte produkcióban többek között Varga Klári, Kecskés Karina, Müller Péter Sziámi, Lukács Ábel, Darvas Ferenc és a Baltazár Színház színészei játszanak.
 
A magyarkanizsai Nagy József Regionális Kreatív Műhely bemutatója 100 tű hossza című élő zenés előadás október 18-án. Rendező Nagy József, zeneszerző Mezei Szilárd.