Opera, balett és Szép Ernő-művek a Szegedi Nemzeti Színház műsorán

Színpad

(MTI) ? A szegedi színház feladatának tekinti, hogy az operairodalom törzsanyaga mellett a nézők újdonságokat, ritkán játszott darabokat is láthassanak, ezért tűzte műsorra Liszt Ferenc Don Sanche című művét vagy Riccardo Zandonai Francesca da Riminijét. Ugyanakkor fontos, hogy a műfaj klasszikus alkotásait is megismerhesse a közönség, ezért szerepel a repertoárban a Traviata vagy most a Pillangókisasszony - mondta Gyüdi Sándor főigazgató a teátrum műsorát bemutató tájékoztatón.

 
A Puccini-művet az elsősorban Ausztriában és Németországban dolgozó rendező, Ferkay Tamás állítja színpadra. A direktor szerint a Pillangókisasszony története zenébe foglalt mai dráma, a darab párbeszédei pedig annyira jók, hogy akár muzsika nélkül is el lehetne játszani.
 
A március 16-tól látható opera címszerepét Létay Kiss Gabriella, illetve Kovács Éva alakítja. A rendező azt várja a művészektől, ne csak énekeljenek, hanem játsszák is el a drámát.
 
A Szegedi Kortárs Balett idei második bemutatójaként Igor Sztravinszkij Orpheus és Bartók Béla A fából faragott királyfi című művét játssza majd. A két mű összekapcsolásának ötlete Kocsis Zoltáné, aki a Nemzeti Filharmonikusokat vezényli majd a produkció premierjén március 25-én ? Bartók Béla születésnapján ?a Művészetek Palotájában. A darab szegedi bemutatója április 20-án lesz.
 
A színházi világnapon, március 27-én Jordi Galcerán A Grönholm-módszer című drámájának felolvasószínházi előadásával várja a Szegedi Nemzeti Színház a közönséget. A Barnák László rendezte darab bemutatja, hogy a harmincas-negyvenes generáció mit képes feláldozni azért, hogy megkaparintson egy jól fizető állást, és mi az a pont, ameddig el lehet menni, hogy valaki megtarthassa munkáját.
 
Az évad utolsó premiereként április 27-én Szép Ernő két egyfelvonásosát, a Májust és a Kávécsarnokot mutatja be a szegedi teátrum, a színműveket Bezerédy Zoltán színész-rendező állítja színpadra.