Domoszlai Sándor, Eperjesi Erika
Ez az a mű, amit nem lehet csak úgy, "betűhíven" a színpadra tenni - mondja Halasi Imre. "Muszáj vele foglalkozni, értelmezni, újra és újra átgondolni. Nem könnyen adja meg magát. És nem azért kell vele ennyit dolgozni, mert valóban nem tudta teljesen befejezni a zeneszerző, sokkal inkább azért, mert remekművet alkotott. Összetettsége, sokrétűsége miatt igényel különleges odafigyelést. Jó alkalom arra, hogy elgondolkodjunk saját helyzetünkön! Nemcsak a művészsors, de általában az értelmiségi lét lényegét ragadja meg a mű. Abszolút 21. századinak is tekinthetjük, anélkül, hogy különösebben aktualizálnánk a mesékbe rejtett példázatot. Minden tragédiája ellenére azonban optimista kicsengésű a történet, hiszen hősünk mégiscsak azt teszi, ami neki a legfontosabb, ami számára maga az élet. Ezt hitelesíti a valódi művész, esetünkben az operahőssé lett író, E. T. A. Hoffmann és persze Offenbach élete is. Különös összecsengés ez a mese és a valóság, az alkotó ember és alkotása között."
Philippe De Chalendar
A darab egy berlini kocsmában játszódik, ahol a diáksereg már javában mulat, amikor betoppan Hoffmann, a költő. Borús kedvében van, mert a szomszédos színházban a Don Juant adják, és a főhősnő, Stella fájó emlékeket ébreszt benne. Hoffmann aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve belekezd szerelmi kalandjainak elbeszélésébe: előbb Olympia, majd Giulietta, végül Antonia történetét osztja meg hallgatóságával. Olympiáról kiderül, hogy csak egy játékbaba, nincsenek igazi érzelmei. Ennek ellenpontjaként következik a túlhajszolt érzékiség, minden, ami bódulat, kábulat, illúzió. Végül pedig, megtalálja az igazi élményt, a valódi szerelmet - csak mielőtt ez beteljesülhetne, bekövetkezik a tragédia.
"Offenbach operája egy férfi életét úgy mutatja be, hogy felvillant mindent, amit egy szerelmes férfi átélhet: őszinte érzelmeket és hűtlenséget, reményt és megcsalatást. Maga a szerep zeneileg és színészileg is nehéz feladat. Offenbach ugyanis végigdolgoztatja tenoristáját. A főszereplő gyakorlatilag az egész előadás alatt a színen van, és mindvégig nagyon nehéz lágéban kell énekelnie. Kiváló kondíciót igényelő feladat ez: ami egy ?átlagos" operában a színészi munkát tekintve már elég, az ebben az operában nagyon-nagyon kevés. Hihetetlenül izgalmas, hogy az italozó diáktól a szertelen szerelmesen át a csalódott emberig sokféle figurát kell megformálnom." - Vadász Zsolt, Hoffmann.
Rozsos István
A Hoffmann meséi Jacques Offenbach utolsó színpadi műve, melynek 1881-es párizsi bemutatóját a zeneszerző már nem élte meg. Szövegkönyvét Jules Barbier írta a fantasztikus, bizarr történeteiről elhíresült E. T. A. Hoffmann elbeszéléseit felhasználva, sőt az operában magát Hoffmannt is szerepelteti. Az 1881-es változat az opera egyik lehetséges verziója. Hogy Miskolcon hogyan játsszák, arról Halasi Imre így vall: "Annak ellenére, hogy tényleg nem túl gyakran játsszák, mégis kialakult egy elfogadott változat, én is igyekszem ehhez tartani magam. Tehát a keretjátékon belül követi egymást a három szerelmi történet elbeszélése. Abban a bizonyos kocsmában idézi fel Hoffmann előbb Olympia alakját, majd következik a karnevál Giuliettával, és végül Antónia tragédiája."
Jacques Offenbach: Hoffmann meséi
- opera három felvonásban elő és utójátékkal,
két részben, magyar nyelven -
Szövegkönyv: Jules Barbier
Fordította: Innocent Vincze Ernő
Olympia: Eperjesi Erika / Vermes Tímea
Giulietta: Seres Ildikó / Lázin Beatrix
Antonia: Kertész Marcella / Herczenik Anna
Stella: Radnai Erika
Miklós: Mester Viktória / Tóth Judit
Antonia anyja: Molnár Anna / Orth Éva
Hoffmann: Vadász Zsolt / Xavier Rivadaneira /Urbán-Nagy Róbert
Spalanzani: Domoszlai Sándor / Turpinszky Béla
Nathanael: Boncsér Gergely
Crespel: Kincses Károly / Molnár Erik
Luther: Irlanda Gergely
Andrés / Cochenille / Pittichinaccio / Ferenc: Rozsos István Kiváló művész / Turpinszky Béla
Lindorf / Coppélius / Dappertutto / Miracle: Sándor Árpád / Gábor Géza
Hermann: Kolozsi Balázs
Schlemil: Demeter Sándor
Közreműködik a Miskolc Nemzeti Színház zenekara,
énekkara és kijelölt tánckara
Zenei vezető: Váradi Katalin
Díszlet: Zeke Edit
Jelmez: Laczó Henrietta
Karigazgató: Regős Zsolt
Korrepetitorok: Varga Zsuzsa, Bódi Tamás,Csermely Zsuzsanna
Mozgás: Lavro-Gyenes Ildikó
Színpadmester: Farkas Gábor
Ügyelő: Füsti Molnár Ágota
Súgó: Horti Zsuzsa
Rendezőasszisztens: Radnai Erika
Vezényel:
Váradi Katalin és Philippe De Chalendar
Rendező: Halasi Imre
Jászai-díjas
Bemutató: 2007. január 26., Nagyszínház
Kertész Marcella
Forrás: Miskolci Nemzeti Színház
A felvételeket Bócsi Krisztián készítette
