Örömmel teli

Színpad

Tamás most visszatér szeretett vidékére, ahova több szoros szál fűzi az átlagos előadóművészeknél. Meleg szavakkal nyilatkozik a fesztivál atmoszférájáról. ?Születésem óta a Balaton-környéki faluban, Vörösberényben töltöm nyaraimat, itt a környéken. Úgy is mondhatnám, hogy a mostani petendi koncertre szinte hazajövök a Völgybe."

Érdi Tamás zongorastílusának játékos virtuozitását emelik ki leggyakrabban méltatói. 29-én a petendi katolikus templomban adott szólózongora-koncertet a teltházas közönségnek. Másnap délelőtt József Attila matinéműsoron vett részt, ahol a Korhecz Imola tolmácsolásában előadott verseket a zongoraművész Bartók, Debussy és Szkrjabin műveinek előadásával tette teljessé.

Érzik egymást a hangszerrel Képet készítette: Papp Móni

Tamás nyíltan, feszélyezettség nélkül beszél világtalanságáról. ?Egyszer egy riporter megkérdezte, milyen hátrányokat jelent számomra, hogy gyerekkoromban elvesztettem a látásomat. A helyzet az, hogy teljesebb nem is lehetne az életem a mostaninál, ezt azóta érzem, amióta háromévesen először ráakadtam a dédapám zongorájára, és utána nem sokkal Chopin és Mozart zenéjére. Ez életem meghatározó, központi és életre szóló élménye. Szeretném ezt az eufóriát átadni hallgatóimnak is, a dallam örömét igyekszem árasztani a közönségre minden egyes fellépésemen."

hMKo- Művészetek Völgye 2005