Orosz lekvárt is főznek Kecskeméten

Színpad

 Cseke Péter

(MTI) - Cseke Péter közölte: az évad nem fejeződött be, mert a színház társulata Baján lép fel négy darabbal, majd júniusban első alkalommal tartják meg a Kecskeméti Országos Zenés Színházi Találkozót, utána pedig a nyári Udvarszínház rendezvénysorozata következik.

   
A színház több kezdeményezését is sikeresnek ítélte az igazgató: első alkalommal rendezték meg a magyar nyelvű színművészeti egyetemek találkozóját, amely a vártnál is nagyobb közönséget vonzott, de sikeres az operett-pályázat is, mert tíz szinopszis jutott a következő fordulóba.
   
A következő színházi évad szeptember 24-én a Nyomorultak bemutatójával indul, amelyet Korcsmáros György rendezésében láthatnak a nézők. Ismét Kecskeméten rendez Szász János: az idei  Három nővér után novemberben Ljudmila Ulickaja Orosz lekvár című darabját viszi színre. Az előadás a darab magyarországi bemutatója lesz, az egyik főszerepet Venczel Vera alakítja.
   
A bérletes előadások között Vajda Katalin Anconai szerelmesek, majd Shakespeare III. Richárd című drámája kerül színre. Az utolsó bérletes előadásnak, Ken Ludwig Káprázatos hölgyek című darabjának jövő év márciusában lesz a bemutatója, Cseke Péter rendezésében. Az igazgató elmondta: a Nyomorultak bemutatásáról tárgyalásokat folytat a Szegedi Szabadtéri Játékok szervezőivel, és elképzelhető a darab margitszigeti vendégjátéka is.
   
A bérletet vásárlók az öt nagyszínházi előadás mellett két kamaraszínházi darabot is megnézhetnek. Bérleten kívüli bemutatók is lesznek a nagyszínházban; érdekesnek ígérkezik Darvasi László és Ganxsta Zolee Popeye című darabja, amelyet a Thália Színházzal közösen mutatnak be Kecskeméten és Budapesten is.
   
A kecskeméti Katona József Színház három játszóhelyén - a nagyszínházban, a Kelemen László Kamaraszínházban és a Ruszt József Stúdióban - a tervek szerint tizenöt bemutató lesz, közöttük egy mai magyar darab is. Különlegesség lesz a kamaraszínház egyik bemutatója: a II. János Pál egykori pápa (Karol Wojtyla) fiatal korában írt Az aranyműves boltja című művét oratórikus formában Cseke Péter állítja színpadra.