Őrült Nász

Színpad

A sikersorozat harmadik részét ? az első kettőtől eltérően ? a magyarországi mozik érhetetlen okból nem mutatták be, magyarul csak jókora késéssel tűzte műsorára az RTL Klub. Így hiánypótlásnak is tekinthető, hogy Karinthy Márton színháza most színpadi változatban műsorára tűzte a fergeteges komédiát.

Tölgyesy Zoltán az Őrült nők ketrecében

Lassú felmelegedés

A cselekmény szerint az Őrült nők nevű hírhedt lokálban továbbra sincs nyugalom, Albin és Georges markát hatalmas örökség ütné, ha Albin megnősülne és gyermeket nemzene. Az örökségre égetően szükség lenne, mert a lokál a tönk szélén áll, a ?Méhkirálynőnek" azonban egyáltalán nem fűlik a foga a házassághoz egy (másik?) nővel. A kilátástalannak tűnő helyzet ellenére a történet ?őrült nászba" torkollik.

Az Őrül nők ketrece ? mint azt a művészeti igazgató a Pesti Műsornak elmondta ? régóta zsúfolt házzal megy a színházban, s úgy érezték, hogy a nézők igénylik a folytatást, Tölgyesy Zoltán transzvesztitaművész (Miss Mandarin) pedig ?joggal vágyott nagy kihívásra".

Korai fagy

Korai fagy

Az Őrült nász ? mondta Karinthy Márton ? a színház ?karácsonyi ajándéka" a nézőknek; sokszor játsszák majd, hogy minél többen megnézhessék már az évvégi ünnepek idején.

A film motívumainak felhasználásával Vajda Anikó, sok színházi siker írója, dramaturgja írta meg a fordulatos történetet, amelyben Tölgyesy Zoltán játssza a főszerepet, Albint, Kassay Károly pedig párját, Georges-t alakítja nagy meggyőző erővel.

A néger inast Bardóczy Attila musicalszínész, az Operettszínház tagja kelti életre páratlan humorral, míg Hűvösvölgyi Ildikó afféle jutalomjátékként alakítja mindent beleadva a házasságközvetítő-nőt.

Madame Petipa, a takarítónő szerepet Balázs Andrea alakitja, aki telt idomait is bevetve táncol, de néha nem érti, hogy mi történik körülötte.

Kakukktojás

Kakukktojás

A zenés komédia rendezője és konzultánsa Cseke Péter, aki a párhuzamosan futó Őrült nők ketrecében maga is játszik, méghozzá Albin szerepében.

Az előadás gazdagon meg van tűzdelve a Csodálatos Mandarinok pompás zenés-táncos betétjeivel, a jelmezek a Tölgyesy Ruhaház ötletességét dicsérik.

Őrült nők ketrece

Őrült nők ketrece

A pénteki esti premier lelkes fogadtatásából ítélve e remek produkció is sokáig a Bartók Béla úti színház műsorán marad.

Karinthy Márton

A budapesti színházi világ sajátos gyöngyszemének számító Karinthy Színháznak ez már hatodik melegtémájú produkciója. Az eddigi melegdarabok:

Fiúk a csapatból

Kakukktojás

Korai fagy

Lassú felmelegedés

Őrült nők ketrece.

forrás: Háttér.hu, Karinthy Színház