A hivatalos versenyprogramok mellett idén is volt miből válogatni, mert a nívós OFF-programok változatos alternatívát kínáltak a kulturális kikapcsolódás számos formájához. Igaz, a táncot ? érthetetlen módon ? szinte teljesen száműzték a szervezők a kínálatból, kárpótlásul azonban más, korábban nem látott műfajok és ötletek is beléptek a kísérőrendezvények közé.
Az egyik legígéretesebb esemény a POSZT keretei közt megrendezett FESZtáv minifesztivál volt, amely önálló szemleként is jól megállná a helyét például a találkozó nulladik napjaiban vagy akár önálló fesztiválként is. A Független Előadóművészeti Szövetség háromnapos rendezvénysorozatának fókuszában a színházi nevelés és ehhez kapcsolódóan a színházpedagógiai foglalkozások álltak. Ilyen volt például a Krétakör Mobilja: benne három színész ? Romankovics Edit, Sárosdi Lilla, Terhes Sándor ? kreatív közösségi játékban életszerű helyzetbe kevert egy gimnáziumi osztályt, egy közösen megoldandó alapprobléma mentén. A színészek különböző iskolai szerepekbe bújva hozták létre az adott szituációkat, nemcsak a játszóknak, hanem az érdeklődő külső szemlélőknek is izgalmas élményt nyújtva. Romankovics Edit szerepe kívánta meg a legkoncentráltabb munkát. Egymás után kellett megformálnia két pedagógus-személyiséget: a szakirodalomban autokrataként (tekintélyelvű), illetve ?laissez faire? (ráhagyó) meghatározott vezetői stílusait.
A FESZtávban a kisebbekre is gondoltak, 3-7 éves korú gyerekek részére hívták meg a Szabó Réka Társulat Kucokját. A kreatív mozgásos-zenés foglalkozásban összemosódik álom, mese és valóság, ahogyan összefolyik a színház és a foglalkozás határa is.
Málna, a koreográfus alakította főhősnő mindvégig kezében tartja az irányítást Kucokfalván. Néha túlságosan is. Mintha a játékba nem lennének belekalkulálva a túl kíváncsi és az extra élénk fantáziával ellátott gyerekek ? akikből most Pécsett kettő is kijutott. Szabó Réka koreográfus ? maga is gyakorló anya ? általában ügyesen szereli le őket ? egy ideig ?, de lassacskán fogyni kezd a türelme. Ennek találékonysága látja kárát, és egy idő után inkább hasonlít egy kedves óvónénire, mint a mesebeli Málnára. A Kucokban minden megvan, ami egy meséhez kell, jóságos és félelmetes szereplők (lidércek), vándorlás-motívum és próbatételek ? (melyeknek a gyerekek részeseivé válnak), csodák (a lila hangyásszá változtatott királylány megelevenedése, a puszik fegyverként való használata, melyek elüldözik a lidérceket) és a minden jó, ha vége jó megoldás. A dramaturgiai vonalvezetés lendületes és bár nagy magaslatokba nem hág, kellemesen hullámzó íve szépen görgeti a történetet. Az előadás legnagyobb érdeme mégis az az érzékeny gyermekcentrikusság, amely a jelenetek kidolgozásában játszott szerepet. A rendező kihasználta például a gyerekek kuckózási ösztönét a sátorba költözős jelenetben; a párnadobálás felszabadítóan hat a kis csoportra, csakúgy, mint a sziklamászás (persze a táncosokon) vagy a tűzugrás, amelyben már a kontakt tánc alapjai is felfedezhetőek. Szabó Réka ruhája az ígéret szerint minden gyermek oltalmazója. Az ötletet nyilván az anyjuk szoknyáján ülő és szoknyája mögé bújó gyerekek ihlették. A kreatívan megalkotott piros-lila jelmez alja kapaszkodókkal van ellátva, így a kicsik kedvükre húzhatják-vonhatják kedvenc szereplőjüket.
A FESZtáv másik hasznos programja az a szakmai beszélgetés volt, amelyen ? Csáki Judit moderálásával ? szakemberek osztották meg (főként külföldi) tapasztalataikat, észrevételeiket a fesztiválszervezéssel kapcsolatban. Ahogyan Jászay Tamás mondta, ? nincsen egyetlen üdvözítő modell sem a fesztiválszervezésben? ? de kétségtelenül lehet okos fogásokat kölcsönözni más országoktól. Fontos tanulság, hogy a legjelentősebb külföldi fesztiválokra azok a hazai rendezők kapnak meghívásokat, akiket Magyarországon az alternatívok közé sorol a köztudat. Külföldön már kanonizáltak, nálunk pedig ritkán jutnak be a fesztiválok programjaiba. A válogatásról is szó esett. Mivel a kritikusoknak van a legnagyobb rálátása a színházi életre, okos megoldás lenne őket felkérni válogatóknak egy-egy fesztiválprogram létrehozásakor.
A FESZtáv programjaira bizonyára még többen lettek volna kíváncsiak, ha a fesztivál impozáns és funkcionálisan is jól megépített új helyszínén, a Zsolnay Kulturális Negyedben osztottak volna valamiféle porcelánból készült varázspálcát, amivel a helyszínek közötti teleportálást meg lehetett volna oldani. Mivel ez nem történt meg, a legnagyobb gondot az jelentette, hogy a sok kiváló esemény hajszálra pontosan egy időben kezdődött, és mivel a ZSKN jó negyedórányi sétára esik a színháztól és a belvárosi helyszínektől, így már az adott program végére sem volt esély odaérni.
Szomorú aktualitása volt a Kemény Henrik legkedvesebb bábjaiból készült kiállításnak ("Életem a bábjáték, bölcsőtől a sírig"). A legendás művész tavaly novemberben hunyt el. Halálával kihalt egy fontos művészdinasztia, a többgenerációs tradíciót senki nem viszi tovább. A ideiglenes kiállítóterem csempés fala előtt mintha a bábok is élettelenül lógtak volna. Hakapeszi Maki a legvidámabb tagja e furcsa társulatnak; a Vitéz Jánosok, az ördögök és a palacsintasütők csendben sorakoznak, arra várva, hogy egyszer talán újra feléleszti őket valaki.
Hasonlóan szomorú okból változott valódi cirkuszporonddá, majd akciófilm-helyszínné a Színház tér is pénteken. Az Oroszlán-nap keretében a kaszkadőrvilág idén elveszített ikonjára, Pintér Tamás Oroszlánra emlékeztek látványos műsorral a Baross Imre Artistaképző Szakközép- és Szakképzőiskola növendékei a Magyar Teátrumi Társasággal karöltve. Bár égő karikán átugró oroszlán nem volt a műsorban, lángoló ruhában szaladó és magát a mélybe vető kaszkadőr igen. A színház melletti épület tetejéről, úgy négy emelet magasságából ugrott a fiatal dublőr, akinek akciójára még a cukrászdában nyugodtan üldögélő vendégek is kikívánkoztak a napernyők alól.
A Pécshez illő meleg mintha csak megduplázta volna az érdeklődők számát ebben a tíznapos nagycirkuszban, ahol az Off-Porond, a KirályFlasztér, az Alexandra Könyvtér, a Magyar Teátrum Sátor és még sok izgalmas helyszín és program várta ? jórészt ingyenesen ? a színház, a cirkusz, a bábjáték, egyáltalán, a kultúra rajongóit és leendő rajongóit a versenyprogramok mellett. Pécs, hazánk legdélnyugatibb őrvárosa nevéhez és rangjához híven őrzi a művészetet, minden kis kávézóból, kertből, szoborból, szökőkútból árad a kreativitás és az élet könnyed élvezete (megízesítve némi villányi borral és jóféle cirfandlival). Hol is lehetne jobb helyen az ország legnagyobb illuzionistáinak, a színházteremtő művészeknek fő találkozóhelye, ha nem Pécsett?
