Ősbemutató és új rendező a Budapest Bábszínházban

Színpad

(MTI) - A hétfői évadnyitó társulati ülésen Meczner János igazgató ismertette a műsortervet, amely "rendezői évadot" ígér. Az első bemutatót október 30-án tartják a társulat stúdiótermében, a Játszó-téren.
 
Először dolgozik a társulattal filmrendező, Sopsits Árpád, akinek más színházi munkáit is díjakkal méltányolták. Bábok lázadása címmel egy szláv mese nyomán az ördög kalandjairól készül a tizenkét szereplős színjáték, amelyhez a látványt Balla Margit tervezi.
 
Balázs Zoltán

Ide szerződött a Bárka Színházból a színész-rendező Balázs Zoltán, aki most a franciaországi Rennes-ben Heinrich Marschner A vámpírok című operáját, a Mezzo operaversenyének egyik produkcióját rendezi. Balázs Zoltán tavasszal a Faustot állítja bábszínpadra. A Goethe-adaptációra Zsótér Sándorral készülnek, a díszlet- és bábterveket Gombár Judit készíti.

   
A társulati ülésen már részt vettek az új tagok is. A bábszínészgárdához csatlakozott a friss diplomás Karádi Borbála és Bercsényi Péter, szintén a fiatalítás jegyében érkezett Pethő Gergely a győri és Tatai Zsolt a békéscsabai bábtársulatból.
 
A színház felkérésére készül az a bábszínmű, amelyet Líra és Epika címmel Varró Dániel és Nényei Borbála ír. A mese története szerint a címben jelzett képzeletbeli országokban csak versben, illetve csak prózában beszélnek, ami azonban nem lehet akadálya annak, hogy a királylány és a királyfi végül egymáséi legyenek. A mesés bábjátékot vendégként Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója rendezi meg április végére.
 
B. és J. címmel két bábszínésznőre, Karádi Borira és Kovács Juditra készül egy etűdsorozat. A produkciót Lénárt András jegyzi, aki a múlt évad nagy sikerét, a hagyományos bábmozgatást komputer-animációval ötvöző Egy egér naplóját is létrehozta. A terveket ezúttal Orosz Klaudia készíti, a kísérőzenét Götz Nándor szerzi. A január eleji premiert a Játszó-téren tartják, de utaztatják is majd a darabot.
 
A társulat külföldre is készül, szeptember közepén éppen az Egy egér naplójával vendégszerepel a Budapest Bábszínház a ljubljanai nemzetközi fesztiválon.
 
Az évadnyitón megemlékeztek a társulat augusztusban elhunyt bábművészéről, az Aase-díjas Bognár Péterről is.