Összegeztek és jövőt vázoltak Debrecenben

Színpad

(MTI) - A Csokonai Színház pénteken tartja az évad utolsó premierjét, Puccini Turandot című operájának bemutatóját. Az általa rendezett operáról szólva Vidnyánszky Attila elmondta: társulatuk mostanra jutott el arra a szintre, hogy egy ilyen nagyszabású darabot színpadra vigyen. Hozzátette azonban, hogy a Turandot csak az első a sorban, a jövő évadban Verdi Aidája és Muszorgszkij Borisz Godunovja követi majd.

 
Kocsár Balázs, a színház zeneigazgatója, a Turandot karmestere is úgy vélte: fel kellett nőniük ahhoz a feladathoz, hogy meg tudjanak rendezni egy ilyen nagy hangszerapparátust és kórust igénylő operát. A sajtótájékoztatón bemutatták a darab egyik szereplőjeként fellépő olasz Annalisa Carbonarát is, akit méltatva Kocsár Balázs hangsúlyozta: "egy csoda a színpadon, már a debreceni és budapesti közönséget is elkápráztatta".
 
Az igazgatóként jövőre negyedik évadját kezdő Vidnyánszky Attila a 2008/2009-es szezont összegezve kiemelte: előrelépés történt az olyan különleges programok terén, mint amilyen többek között a DESZKA Fesztivál volt. Reményei szerint a város kulturális életébe is sikerül beépíteniük az ehhez hasonló színházi rendezvényeket. Példaként említette, hogy idén a Virágkarnevál nyitórendezvénye a Bánk bán előadása lesz Debrecen főterén.
 
A fiatalokat jövőre rugalmas bérletcsomagokkal, kedvezményes jegyárakkal kívánják a színházba hozni és "megtartani". Tíz év után például újra lesz "előbérletezés": aki június 26-ig vált nyolc előadásos bérletet, annak a kilencedik darab ingyenes lesz - mondta az igazgató, hozzáfűzve, hogy a mostani évad tapasztalatait felhasználva úgy döntöttek, hogy jövőre a kortárs daraboktól a klasszikusok irányába mozdulnak el, többek közt Shakespeare- és Krúdy-műveket is színpadra visznek. "Ezen felül lesz 15 előadás, ami műsoron marad a most záruló évadból, ezekre külön bérletet hozunk létre, kíváncsian várjuk, hogyan fogadja a közönség ezt az új vállalkozást" - jegyezte meg az igazgató.
 
Ősztől a társulat tagja lesz Cserhalmi György, aki rendezőként és színészként is részt vesz a munkában, vendégként pedig Eperjes Károlyt, Rudolf Pétert és Nagy-Kálózy Esztert láthatja színpadon a közönség. Az évadot szeptember közepén Offenbach Kékszakáll című nagyoperettje nyitja.