Összművészeti Esti kérdés

Színpad

(MTI) - Dresch Mihály elmondta, hogy a verset természetesen ismeri és újraolvasta, és már tartottak előpróbát. De még nem tudja egészen pontosan, hogy mit fog játszani az 53 sorhoz, hiszen az egyhétnyi közös munka során alakítja ki a zenei alapot, amely nyilván még az előadásokon is változik.
 
 
Babits Mihály Esti kérdés című költeménye 1908 és 1909 között íródott. Amikor Babits elkezdte írni, még a szegedi gimnázium tanára, amikor befejezte, már a Nyugat munkatársa volt. Az Esti kérdésben a múltban látott és megélt események, képek törnek elő, és élnek együtt egyetlen pillanatban.
 
Egyetlen pillanat, és négyük (Kerekes Viktória - színész, Molnár Csaba - színész, Dresch Mihály, Juhász Anikó - rendező-koreográfus) számára egyetlen kérdés: miért kell kinek-kinek végigjárni az útját? "...Ez a sok szépség mind mire való?" - költő kérdését szeretnék az előadás alkotói színházzá tágítani.
 
A "groteszk" előadás az Esti kérdés feldolgozása, értelmezése etűdökben, egyfajta összművészeti formában; az alkotók szerint a képzőművészet, irodalom, színház, mozgás, zene egyenlő súlyban fogalmazza előadássá a verset.