Ha a Vihar előadásairól összegyűjtött dokumentumokat olvasgatjuk, időutazásban vehetünk részt. Dobroljubov, Babocskin, Klujev, Nyemirovics-Dancsenko színpadra állítást segítő tanulmányai egy ma már nem létező nyelven íródtak. A forradalmi-demokratikus darabban különös erővel testesül meg a nép géniusza, és az Ember jelenik meg, az Ember abban a világban, amelyben a sötétség és a minden újra ökölcsapással válaszoló hatalom még oly erős, hogy a vele szembenálló erők még nem tudnak kifejlődni, a tudatosságig eljutni. A tanulmányok szerzői ostorozzák azokat, akik letérve a helyes útról, jobbra vagy balra elhajolva vallás-erkölcsi melodrámaként, szimbolista, formalista vagy primitív vulgarista módon értelmezték a Vihart, nem pedig a materialista dialektika, a társadalom fejlődéséről szóló sztálini tanítás szempontjából. A drámát kétszer önállóan, egyszer társrendezőként színpadra állító Kazimir Károly rendezői elképzelése 46 oldal. A sűrűn telegépelt lapokon a helyzetek elemzése mellett ott van a Romanov dinasztia egyik tagjának nyilatkozata az első orosz népszámlálás idejéből, egy lista a forradalmi-demokratikus irodalmárok erőszakos elhalálozásának módjáról, és néhány fontos tézis Marx-Engelstől (sic!).
Egyet azonban sajnál. Hogy 1979-ben nem lehetett ott Győrben, amikor Harag György megrendezte az Osztrovszkij-darabot. A hosszú pillanat, amikor a színpad igazsága magától értetődően megnyilvánul - írta a korabeli kritika. A két órára húzott öt felvonásos dráma sajátos belső ritmus alapján működött: kitartott állóképek váltakoztak komótos promenádolásokkal, lefojtott lassú jelenetek aprólékosan kidolgozott némajátékokkal. A színpadon alig volt valami (Najmányi László börtönszürke deszkadíszletet és egy hídszerkezetet tervezett), ám a szigorúan vett textusnál jóval többet láttatott Harag. Megmutatta Kolinovo város lakóit, a Kabanov család házában folyó történéseket, tapinthatóan érzékletessé tette a környezet atmoszféráját, amelyből a már-már hamleti sorsú Katyerina ki akar törni, és amelyet Kuligin meg akar jobbítani. A főszereplő Törőcsik Mari játékának hogyanja leírhatatlan - és ez nem szuperlatívusz, hanem ténymegállapítás. Az általa alakított asszony nem romantikus repdeső, hanem a lázadásba szerelmes, és az egyetlen őszinte ember az alakoskodók és a képmutatók közt. Az órásmestert Bács Ferenc a shakespeare-i karakterek egyetemes igényével formálta meg.
