Öt bemutatóra készül a szabadkai Népszínház Magyar Társulata

Színpad


poszt2009_bygordon_gezagyerekszabadka2.jpg
A Gézagyerek

(MTI) - A színtársulat a héten folytatja a tavasszal már megkezdett Safehouse című produkció próbáit; a darab az utóbbi években hagyományossá vált műhelymunka eredménye lesz. A történetet és a szövegeket maguk a színészek találják ki, a véglegesítésben pedig Brestyánszki Boros Rozália dramaturg és Szekeres Csaba filmrendező vesz részt. A bemutatót szeptember utolsó napjaira tervezik. Ezzel a premierrel kezdődik majd a társulat 2009-2010-es évada.

   
Október elsejétől a Hernyák György rendezésében készülő Macbeth próbáit kezdik meg, a bemutatóra november közepe táján kerül sor. Ebbe a próbafolyamatba ékelődik majd be a Délvidéki Magyar Színjátszás Napja rendezvénysorozat, aminek keretében többek között megtartják a Pataki gyűrű-díjátadó gálát és a Kortárs Vajdasági Dráma 6. Felolvasószínházát is.
 
A Vajdaságban a második világháborút követő első magyar színházi előadást 1945. október 29-én tartották meg. Balázs Béla Boszorkánytánc című előadását Pataki László rendezte és ennek emlékére 2001-ben ezt a napot a Délvidéki Magyar Színjátszás napjává kiáltották ki. 2002 óta minden év október 29-én Pataki gyűrűvel jutalmazzák az előző évad legjobb vajdasági színészi alakítását.
 
A népszínházi tervek szerint február 20-án bemutatják a román Matei Visniec írásai alapján Nagypál Gábor és Gyarmati Kata által megírt darabot. Májusban Kiss Csaba szövegváltozatát felhasználva a Postás mindig kétszer csenget kerül színpadra Szabadkán Kovács Frigyes rendezésében. Szintén tavaszra tervezik a Kovács Nemes Andor kezdeményezte Máté Péter-est bemutatását.
   
A szabadkai magyar színészek munkáját nehezíti, hogy társulatuk nem önálló intézmény, hanem a Népszínház része, ezért a megváltozott, az Európai Unióhoz alkalmazkodó törvények miatt egyes magyarországi alapítványoknál már nem is pályázhatnak. Mezei Zoltán társulatvezető elmondta: a másik bizonytalansági tényező a városi költségvetés színház számára folyósítandó kerete, amelynek összegétől a szerb és a magyar társulat repertoárjának felépítése egyaránt függ.
 
Egy zenés vígjáték létrejötte is az anyagi helyzet alakulásától függ, mint ahogy az is, hogy az évad őszi részét afféle "retróévadként" képzelik el a színházban. Ugyanis nagy valószínűséggel újra színpadra kerülnek olyan előadások, amelyek már nem láthatóak egy ideje, de a közönség hiányolja őket.
   
Ennek a követelésnek eleget téve október és november folyamán újra játszani fogják az Indul a bakterházat, a Charley nénje zenés bohózatot és Nyikolaj Koljada Murlin Murlo című darabját is.