| A színpadon egy árok, benne három közmunkás, beszélgetnek, esznek, isznak, s közben dolgozgatnak, mindezt két részen át, az első cselekménytelensége ősszel, második tavasszal #8220;zajlik". Ez a három alak lehetne akár sírásó a Hamletben. A színdarab a jelen pillanat szegénység-ábrázolása, sokféle hagyományhoz kapcsolható, egyszerre dokumentum értékű, de nem szociográfia, csak irodalom. Egy társadalmi réteg szociológiailag hiteles ábrázolása általános emberi problematika és nyelvfilozófiai kérdések megjelenítése A Herner Ferike faterja szereplői sorsukat elszenvedik, nem alakítják, a beszélgetéseik a félállati mindennapjaik nehezen artikulált mellékzöngéi, egymást kommentálják. Ezek a véglények ismerősek lehetnek Kafka, Beckett műveiből, valamelyest Tar Sándor prózájából, ám Háy János bohózatot ír. Novellái világát helyezte át színpadra. |
 |
 |
| Háy János | Németh János |
| Vincze János a több idősík ábrázolását a színpadi helyszínek csoportosításával oldotta meg. Huszty Edit díszlete kilenc-tíz helyszín praktikus megjelenítésére alkalmas, a szereplők bizonyos jelenetek lezajlása után is színen maradnak, mintegy ott felejtődnek, vagy mozdulatlanul, egy veszekedés után tehetetlenül nézik a tévét, vagy pedig a cselekvésfolyamat már félhomályban elkezdődik, s folyik percekig, előkészítve a következő jelenet cselekményét. A hely-, vagy időszakváltozást legtöbbször csak fényváltozással érzékelteti a rendező, s a színpadon párhuzamos jelenetek zajlanak, így kaphat a néző teljes színházi élményt. Vincze az egész színpadot kihasználja, az oldalszínpadokon, ráadásul homályban is élményszámba menő színházi pillanatok történnek, mint például Krekács Béla muterjának (Dévényi Ildikó) a jelenete (irdatlan méretű zsíros deszkát készít a kis Krekács Bélának, aki nem veszi ki a kezéből, s az Anya magára marad az ujjnyi zsírral megkent kenyérrel, s enni kezdi, közben a színpad közepén zajlik a traccsparti). Kovács Yvett jelmezei a főszereplők három generációjában segítenek eligazodni, ki-kicsoda (az egy családba tartozókon azonosítható jelet találunk, svájci sapkát, dögcédulát), s jellemeznek is, Marika (Dóka Gabriella) a titkárnő miniszoknyája, parfümje |
 |
 |
| Németh János | Lipics Zsolt |
| A helyi napilapban megjelent egy ajánló cikkecske, amely műbalhét igyekezett csapni a darab nyelvezetét firtatva. A színpadi durva beszéd, mint alap a már-már magyar drámairodalom klasszikusának számító Spiró Csirkefejével (Vincze ezt a darabot is bemutatta) beépült a köztudatba, ahogy abban a darabban is, úgy Háy darabjában is a káromkodás nem valami mesterkélt, botránkoztatási szándékkal utólagosan a szövegkönyvbe beleírt manír, hanem a szereplők nyelvhasználati módjába szervesült kötő és nyomatékosító elem. Ahogy a három, tíz év körüli gyerekszereplő (Dargó Gergely, Takáts Dániel, Fülöp Gergely) megbirkózott nyílt színi bazd meg, geci stb. szavakkal, átfutott a nézőtéren a moraj. Ugyanaz a moraj, mint az első bazdmegeknél. Aztán ezt is megszokja a néző füle. Sőt, az árokkaparók monologizálása közepette a nyelv költészetté alakul. Nemhiába költő a szerző, nem hazudtolja meg magát. Vincze szerencsésen nyúlt a darabhoz, a benne rejlő költészetet át tudta ültetni színházi jelrendszerbe, így felerősítve a szöveg elemelkedési képességét, hogy az istendráma a fekete komédia és az irónia eszközeivel tudjon megszólalni a végén abszurd csattanóval. |
 |
 |
| Bánky Gábor | Ujláb Tamás |
| A darabot meglepően népes gárda vitte színre, az utóbbi időben kamaramérethez szoktunk a Harmadik Színházban (holott Vincze jó évtizede Kornis Halleluja című darabjában ugyanezen a színpadon egy teljes osztályt vonultatott fel, statisztaként). A színészi gárdáról nehéz lenne rosszat írni. Kiemelhető a darabból Lipics Zsolt félőrült figurája. Lipics képes arra, hogy újból és újból lángba boruljon az arca, ez magas fokú koncentráltságot mutat. Német János is egyénített figurát épített fel, a nagyhangú heves gesztikulációjú, idült kocsmafigurát, a harmadik árokkaparó Ujláb Tamás, a kisfiús arcú, rácsodálkozó félidióta. Az három közmunkás faterját alakító színész-triumvirátus igazi telitalálat. Jakab Csaba, Horváth György és Pilinczes József kocsmajelenete tökéletesen poentírozott. Bánky Gábor Papi Jóska figuráját mintha egy Dosztojevszkij regényből emelték volna a színpadra, s a darab műfaja - istendráma - talán a nézőben is tudatosult. A második rész úgy indul, hogy egy korhű fekte-fehér televízión át az Otelló Gyulaházán című örökbecsű magyar filmből részben láthatunk, vagy inkább hallhattunk részletet. Valami ilyesmiről, hogy Gyulaházán operettet szabad csak játszani, a próza bukásra ítéltetett. Később egy jelenet végén kis Mézga családot is hallhatunk. Vincze ügyelt a korhűségre, csak a műfaji megjelölést nem vette véresen komolyan. Istendrámát és keserű komédiát rendezett bambákkal, akik bölcselegnek az árokban, és ha tragédiával szembesülnek, megszeppennek, lármásan fejezik ki a megdöbbenésüket, menekülve attól, hogy bármit is igazán megértsenek. |
