Ötleteket várnak az új szombathelyi színház tervezéséhez

Színpad

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a Weöres Sándor Színház új épületét a Március 15. téren, a jelenlegi művelődési és sportház melletti területen - a tömb jelenlegi beépítésének részleges elbontását követően - kívánja megvalósítani, oly módon, hogy a teátrumhoz mint kulturális intézményhez olyan kiegészítő funkciók is társuljanak, melyek révén a színház a nap minél nagyobb részében nyitott, élő városi agóraként működjön.
 
A kiíró célja a színháznak otthont adó épületnek és környezetének, valamint a tömbben meglévő művelődési és sportház, illetve a rendelőintézet épülete esetleges hasznosításának egységes koncepció szerinti kialakítására vonatkozó ötletek minél szélesebb körben való beszerzése.
 
A pályaművek díjazására és megvételére bruttó 30 millió forint áll rendelkezésre. A keretösszegen belül a legmagasabb díj bruttó 10 millió forintnál nagyobb, illetőleg a megvételek összege bruttó 500 ezer forintnál kisebb nem lehet.
 
A pályázatokat október 27-ig lehet benyújtani.
 

FIMA_POSZT_20080614002_JordanTamas.jpg
Jordán Tamás

Mint ismeretes, Szombathely közgyűlése tavaly szeptemberben egyhangú döntéssel alapította meg a Weöres Sándor Színházat, amelynek igazgatójául a budapesti Nemzeti Színház nemrég leköszönt vezetőjét, Jordán Tamást nevezte ki a testület. A színház átmenetileg a Helyőrségi és Művelődési Otthonban (HEMO) működik. A társulat a tervek szerint 2008 végén tartja első előadását, az addig felújításra kerülő ideiglenes színházépületben.

 
További részletek a "Szombathelyi Weöres Sándor Színház új épülete" című kiírásról innen letölthetők.