Pályaudvar a pályaműveken

Színpad


szentpeteriszandra.jpg
Szentpéteri Szandra fotója

A színház közleménye szerint a zsűrinek rendkívül nehéz dolga volt, hiszen a galéria méretei erősen korlátozzák a kiállítandó fotók számát. A nyolcszáz alkotásból mindössze harminc kiállítására nyílik lehetőség.

 
A pályamunkákat nem szakmai zsűri értékelte, így a kiválasztás szubjektív volt. A pályázatot a teátrum egy a közeljövőben bemutatásra kerülő darab ősbemutatójához kapcsolódóan írta ki. A zsűri négy alkotó munkáját ítélte a megadott elvárásoknak leginkább megfelelőnek. Ennek alapján első helyre Gaál Márton Vakvágány című munkáját, második helyre Lőrinczy András Pest is című fotóját, harmadik helyre Szentpéteri Szandra cím nélküli alkotását és negyedik helyre Tóth Emese szintén cím nélküli felvételét sorolta.