Pályázat színházaknak

Színpad

 
A pályázat a színházak 2011. évi művészeti programjuk, - elsősorban új produkcióik létrehozására - valamint a működéssel kapcsolatos költségeinek támogatására igényelhető. A pályázaton elnyert összeg előfinanszírozás keretében, egy összegben nyújtott vissza nem térítendő támogatás.
 
Az V. kategóriába besorolt szabadtéri színházak pályázati támogatásának keretösszege 222 millió forint.
 
Pályázatot nyújthatnak be a 2010. évben V. kategóriába sorolt, önkormányzati költségvetési szervként működő vagy önkormányzattal kötött érvényes közszolgáltatási szerződéssel rendelkező szabadtéri színházak, melyek
 
- állandó ? jellemzően természeti vagy építészeti örökséghez kötődő ? játszóhellyel rendelkeznek, a nyári évadban (jellemzően május 1-jétől szeptember 30-ig) játszanak,
- 2011. évben legalább egy saját bemutató színrevitelével új művészeti értéket hoznak létre,
- 2011. évben legalább 20 színházi előadást tartanak vagy 50 ezer fizető nézőjük van.
 
A V. kategóriába besorolt nemzeti és etnikai kisebbségi színházak pályázati támogatásának keretösszege 108 millió forint.
 
Pályázatot nyújthatnak be a 2010. évben V. kategóriába sorolt, önkormányzati költségvetési szervként működő vagy önkormányzattal kötött érvényes közszolgáltatási szerződéssel rendelkező nemzeti és etnikai kisebbségi színházak, melyek
 
-     az országos kisebbségi önkormányzat nyilatkozatával elismert, nemzeti kisebbségi nyelven játszó színház vagy magyar nyelven játszó színház, melynek az adott kisebbséghez kötődő alkotóközösségei által létrehozott előadásai alapvetően e kisebbségi közösség anyanyelvű művelődési igényeinek kielégítését szolgálják és kötődnek a kisebbségi közösség szocio-kulturális hátteréhez, hagyományaihoz
 
Mindkét esetben támogatás kérhető:
 
Produkciós költségekre:
  • szerzői, alkotói jogdíjra, annak járulékaira vagy számlás kifizetésére,
  • művészek tiszteletdíjára,
  • jelmezköltségre,
  • díszletköltségre,
  • kellékre,
  • szállítási díjra,
  • bérleti díjra,
  • reklám és PR-költségre
Működési költségekre:
  • közüzemi,
  • kommunikációs,
  • adminisztrációs,
  • karbantartási stb. díjak,
  • valamint a rendszeresen foglalkoztatott munkatársak bére és közterhei
Pályázni lehet: március 27-ig.
 
A pályázat részletes feltételeit és a pályázati anyagot  kapcsolódó anyagként, letölthető formában érhetik itt lehet elérni.