Pannon Várszínház: évadnyitó a Liliomfival

Színpad


vandorfilaszlo_pannonvarszinhaz_igazgato_x.jpg
Vándorfi László

(MTI) - A darabot már nyáron színre visszük, a kőszínházi bemutatója októberben lesz. Novemberben lesz látható Fenyő Miklós és Tasnádi István Made in Hungaria című musicalje - mondta Vándorfi László, a színház igazgatója. A direktor megemlítette, hogy az egyik legjobb magyar vígjátéknak tartott művet, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabját decemberben mutatják be.
    

Paul Portner Hajmeresztő című bűnügyi társasjátékát 2012 januárjában viszik színre a Pannon Várszínházban, az évad utolsó, ötödik bemutatója pedig márciusban lesz. Ennek kapcsán Vándorfi László szerint Alexandre Dumas Monte Cristo grófja című darabjának színre vitele - sok zenével - talán a színház eddigi legnagyobb vállalkozása lesz. A főszerepet Gazdag Tibor játssza majd.
    
Mint elhangzott, egyelőre egyeztető tárgyalások zajlanak a Pannon Játékszín évadjáról. Az viszont már biztos, hogy az új évadban a várpalotai Retro Színházban és Balatonfüreden is lesznek bérletes előadások, Sümegen pedig az egykori püspöki palota udvarán tartanak nyáron előadásokat.
    
Az igazgató kiemelte: a 2000-ben alakult Pannon Várszínház eddigi legjobb szezonja volt a legutóbbi, hiszen 210 előadást tartottak, és azokat összesen 80 ezer néző látta.