PÁRA-TOK

Színpad

A ?PÁRA-TOK" egy műfajilag nehezen behatárolható előadás, amely ? ha szükséges - vizuális színházként határozható meg.

A ?PÁRA-TOK" ruhabemutató, de mégsem az. Az öltözékek ?testmaszkok" amik már készülésükkor speciális szituációt követelnek maguknak, nem csak viselőit igyekeznek átlényegíteni, hanem a társalkotók attraktív közreműködésével, a befogadójának gondolkodását is.

A ?PÁRA-TOK" rendkívüli kosztümbemutató, amely arról az ősi vágyról szól, amely az embert arra készteti, hogy saját személyiségét elfedve, más alakot öltve kifeszítse saját lényének határait.

Szűcs Edit jelmeztervezőként -1991-től - számtalan különböző hazai és külföldi színházi produkció és film jelmezeinek létrehozása mellett, folyamatosan készít fikciós terveket, modelleket.

Az emberi test és a matéria összefüggéseiben kutatja a vizuális színház kereteinek lehetőségeit és határait. Az általa testmaszkoknak nevezett, önálló jelmezvíziók a különböző alternatív anyaghasználat és a forma inspirációjával, kézműves technikával egyedi kivitelezéssel készülnek. Október 29.-én Hudi László rendező, Árvai György látványtervező, Kántor Kata koreográfus, valamint tíz ismert táncművész és színész készít speciális színházi produkciót a felkínált jelmezek inspirációjával.

Koncepció, látvány Szűcs Edit, Árvai György

Alkotótársak:

Rendezés Hudi László

Koreográfia Kántor Kata

Szolóimprovizáció Gergye Krisztián

Zene THE RESIDENTS, Árvai György

Smink: Titkos Bernadett

Haj: Kenyeres Attila

Világítás Payer Ferenc

Fellépők: Dékány Edit, Dombi Katalin, Fülöp Tímea, Garai Júlia, Kántor Kata, Kovács Martina, Lex Alexandra, Nagy Andrea, Nagy Csilla, Nemes Zsófia